. Ma Gedeon napja van.
Innováció az unióban az Innobarométer tükrében
2016-08-02 09:26:21
Innováció az unióban az Innobarométer tükrében

Innováció az unióban az Innobarométer tükrében

Az Innobarométer 2016. évi adatai alapján az unió csökkentette hátrányát Japánnal és az USA-val szemben.


Az Innobarométer fő megállapításai között olvasható, hogy a vizsgált időszakban az EU csökkentette hátrányát Japánnal és az USA-val szemben, Svédország visszaszerezte vezető pozícióját az unión belül, a legnagyobb mértékű fejlődést pedig Lettország érte el az innováció terén.


Mint Elżbieta Bieńkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos elmondta, a cél az, hogy az innovatív kkv-k és induló vállalkozások sikeresen működjenek és töretlenül fejlődjenek az Európai Unió belső piacán, ehhez összehangolt fellépésre van szükség. A célok között szerepel még, hogy uniós szinten egyszerűsíteni kell a hozzáadottérték-adóra vonatkozó rendelkezéseket, igazítani kell a fizetésképtelenségi szabályokon, gondoskodni kell arról, hogy az érdekeltek könnyebben rátaláljanak a szabályozási követelményekkel kapcsolatos információkra, és tenni kell azért, hogy a szellemi tulajdon jogok szabályozási kerete egyértelmű legyen és ösztönzően hasson a kis- és középvállalkozások tevékenységére. Emellett folytatni kell az egységes piac javítására irányuló erőfeszítéseket annak érdekében, hogy teret biztosítsunk az innovatív szolgáltatásoknak, például a közösségi gazdaság keretében végzett tevékenységeknek.


Mindehhez Carlos Moedas, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos a következőket tette hozzá, a  vezető országok és régiók nagy hangsúlyt fektetnek az innováció támogatására számos ágazatban a beruházás politikától kezdve az oktatáson át a rugalmas munkaerő-piaci szabályok kialakításáig, valamint gondoskodnak arról, hogy közigazgatási szerveik díjazzák a vállalkozó kedvet és az innovációs tevékenységeket. Az Európai  Bizottság is kiveszi a részét ebből a munkából, szakpolitikai területektől függetlenül segíti az innováció térnyerését. Ezen túlmenően  a magánfinanszírozási forrásokhoz való hozzáférést javítja a 315 milliárd eurós európai beruházási terv és a tőkepiaci unió kiépítése  és szintén ezt a célt szolgálja egy új intézmény, az Európai Innovációs Tanács létrehozása is.


Corina Crețu regionális politikáért felelős biztos pedig annak a véleményének adott hangot, hogy az intelligens szakosodási stratégiák segítenek a tagállamoknak és a régióknak abban, hogy ki tudják használni versenyelőnyüket a kutatás és az innováció területén és maradéktalanul kiaknázhassák az üzleti és a tudományos szféra közötti együttműködésben rejlő lehetőségeket. Ily módon ezek a stratégiák irányt mutatnak az európai strukturális és beruházási alapokból, illetve más uniós forrásokból támogatott innovatív, hosszú távú befektetéseknek. Ez számottevően hozzájárul a tudásalapú gazdaságra való átálláshoz Európában.

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Egyetemi Borbirtok és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködése új szintre lép.
Bővebben >>