. Ma Gedeon napja van.
Intenzív hóesés, elakadt járművek
2015-02-06 15:52:53
Intenzív hóesés, elakadt járművek

Intenzív hóesés, elakadt járművek

Az intenzív hóesés, valamint a viharos szél miatt Baranya valamennyi járásába sárga, míg  a komlói és a hegyháti kistérségbe narancsárga riasztást adott ki az OMSZ.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerin szombat reggelig 5-10 centimétert meghaladó mennyiségű hó hullik Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében. Azonban Baranya,  Somogy és Zala megye déli határán 10-15 centiméternél is több friss  hó eshet. A Nyugat-Dunántúl kivételével több helyen vizes, tapadó hóra kell felkészülni.

Az előrejelzés szerint, erős, sőt időnként viharossá fokozódó északkeleti szél a hó állapotától függően elsősorban a délnyugati megyékben okoz hófúvást. Estétől a szél fokozatosan veszít erejéből, emiatt a hófúvás is egyre több helyen megszűnik legkésőbb a nyugati megyékben.


Pénteken este fél tizenegyre a Baranyában a katasztrófavédelem minden  káreseményt felszámolt, Kozármislenynél is megszűnt a forgalmi akadály. A megyei operatív törzs felfüggesztette tevékenységét.


Baranya megyében a télies útviszonyok miattl, pénteken  délelőtt  10 órától korlátozták a 7, 5 tonna össztömeg feletti járművek közlekedését a 6-os számú főút Pécsvárad és Mecseknádasd közötti szakaszán. A közútkezelő táblákat helyezett ki a forgalomkorlátozásról, a rendőrség forgalomirányítási feladatokat végez a helyszínen,  a Mecseknádasdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai pedig segítséget nyújtanak a társszerveknek. Baranya útjai a télies viszonyoknak megfelelően járhatóak, azokat a közútkezelő munkatársai munkagépekkel folyamatosan tisztítják. A 66-os úton Mánfánál, valamint Zobákpuszta felé  elakadt gépjárművek akadályozzák a közlekedést.

A rendkívüli téli időjárás miatt délután egy órától  a Baranya Megyei Rendőr-főkapitány kamionstopot rendelt el a megye egész területére, a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek  Baranya megyében csak  az M6-os és M60-as autópályákon közlekedhetnek. Minden gépjármű az M60-ason matrica nélkül lehet közlekedhet. 

A horvát határszakaszon Drávaszabolcs és Udvar határátkelőknél is kamionstop van Magyarország felé. A korlátozás alá eső járműveket a hatóságok félreállítják, illetve pihenőhelyekre terelik.

Pécsett teljesen beállt a tömegközlekedés délután fél háromtól, ugyanis a Tüke Busz Zrt. a rendkívüli időjárási helyzet miatt átmenetileg szüneteltette az autóbusz-közlekedést. Fél négytől azonban a főbb vonalakon  megindult a közlekedés, elsődlegesen a 2-es, és a  4-es vonalán. Kertvárosban a Nagy Imre út, Maléter Pál út és Aidinger János utca között nem közlekednek az autóbuszok. A 3-as és a 6-os vonalon kerülőúton járnak. A Fagyöngy utca és a Malomvölgyi út felé egyelőre nem mennek a buszok.

 

A nap során több kamion és busz is elakadt a hóban. A Kozármiselenynél elakadt kamiont egy másik próbálta kimenteni, Mohácsnál pedig az M6-os autópálya lehajtójánál  elakadt kamiont a tűzoltók vontatták vissza az útra, akik a feltorlódott kocsisor megszűnéséig a helyszínen maradtak.

Az esti órákban a hóban nyolc autóbusz is elakadt Abaliget, Orfű, Husztót, a Szigetvártól Zsibót felé, Somogyhásságy, valamint a Bánfa felé vezető úton. Az elakadt buszok utasait melegedő helyekre vitték a műszaki mentés ideje alatt. Délután pedig egy busz Pécsudvardnál és egy Túronynál nem tudott tovább menni. Somogyviszlón  pedig a havas úton  összeütközött egymással egy busz és egy autó.

A hóesés miatt a MÁV Zrt. tájékoztatása szerint, elakadt vasúti szerelvény nem volt, 35-40 perces késéssel jártak a vonatok, a váltókezelés nehézsége miatt adódik.

Pécsen a Biokom Kft. munkagépei folyamatosan takarították az utakat, amelyet az éjszaka folyamán is - megerősített létszámmal - folytattak.

Utoljára frissítve: 2015-02-07 21:17:40

További híreink
Varieték hangulata a Zsolnay Negyed Éjszakáján
Exkluzív éjszakai tárlatvezetések, tűzshow, gyerekprogramok, slam poetry, koncertek, bűvész és akrobata előadások várják az érdeklődőket Pécsen a Zsolnay Negyedben.
2023-09-15 02:18:53, Hírek, Fókuszban Bővebben
A SzínHáz borai: Rozé ‘22 és a Summa Merlot
Folytatódik a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése.
2023-05-26 22:58:29, Hírek, Fókuszban Bővebben
Energiatudatosság és a mesterséges intelligencia
Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia lesz a XVI. Pollack Expo fókuszában.
2023-04-12 02:22:41, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén május 18. és 26. között várja a zenekedvelőket a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál, melynek nyitóeseménye...
Bővebben >>