. Ma Emma napja van.
Japán focitörténelmet írt
2018-06-19 20:05:11
Japán  focitörténelmet írt

Japán focitörténelmet írt

Sorrendben a tizenötödik mérkőzéssel, a Kolumbia-Japán találkozóval elrajtol a hatodik versenynap a világbajnokságon, ezzel az utolsó csoport is bemutatkozik, amelyben még nem játszottak mérkőzést.


Kolumbiának ez lesz a hatodik világbajnoki rajtja és legalább a második, amelyen José Pékerman irányítja a csapatot, nem biztos, hogy sokáig! Ugyanis már a selejtezőben igencsak ingott a kispad alatta, mert épphogy kijutott a csapat.


Kolumbia erőssége cseppet sem kopott meg négy év alatt, a brazíliai világversenyen is ott lévő meghatározó emberek közül Falcao, James Rodríguez és Cuadrado i9s rendelkezésre áll. Gólokra főleg Falcao és Rodríguez lehet képes. Felkészülési találkozókon, amelyeket egy kivétellel vb-résztvevők ellen vívott a csapat, két győzelem, három döntetlen és egy vereség a gárda mérlege, ez versenyhelyzetben 9 megszerzett pontot jelent a begyűjthető 18-ból. Ami ebből biztató előjel a mai meccsre nézve, az a csupán egyetlen vereség. Tehát mindebből kiindulva ma talán sima kolumbiai siker várható.


Ami a másik oldalt illeti, a balhés kapitányt, Vahid Halihodzicot elzavarta a japán szövetség és Nisino Akira került a kapitányi posztra, akivel csak egy győzelmet tudnak felmutatni. 1998 óta egyébként ez lesz a japán csapat ötödik világbajnoki rajtja zsinórban, ráadásul ők már játszottak az előző világbajnokságon is Kolumbiával, akkor emlékeim szerint Kolumbia győzött 3:1-re. A csapat formája alapján semmi nem garantálja, hogy ez az eredmény nem ismétlődik meg, de az is lehet, hogy Nisino Akirával a kezdő sípszóra összekapják magukat egy olyan selejtező sorozat után, amelyet más edzővel teljesítve, de végül is csak a harmadik körben nehezebb feladatokat megoldva jutottak el oda, hogy most nekiállhatnak ennek a nyitómeccsnek.

A kolumbiai kezdőcsapat: Ospina – Arías, Murillo, Dávinson Sánchez, Mojica – Lerma, Carlos Sánchez – Cuadrado, Izquierdo, Quintero – Falcao Szövetségi kapitány: José Pékerman
A japán kezdőcsapat: Kavasima – Szakai, Josida, Sodzsi, Nagatomo – Haszebe, Haragucsi – Sibaszaki, Kagava, Inui – Oszako Szövetségi kapitány: Akira Nisino
Játékvezető: Damir Skomina (Szlovénia)
Nézőszám: 40842 fő


1. perc: A tiszta kékben játszó japán csapat kezdi a meccset, sárga-fehérben Kolumbia! Damir Skomina a játékvezető, aki Szlovéniából érkezett!
3. perc: Piros lap és tizenegyes a japánoknak! A világbajnokság első kiállítása! Carlos Sánchezt küldi le Skomina a pályáról! Oszako szerzett labdát a kolumbiai tizenhatos előtt, tíz méterről belelövi Ospinába, érkezik Kagava a második hullámban, ő is kapura teszi, de Carlos Sánchez kézzel nyúl hozzá a gólvonalon túlra tartó labdához! Sindzsi Kagava berúgja a büntetőt a piros jogos!
5. perc: Innentől kezdve új meccs kezdődik! 10 emberrel játszik Kolumbia!
12. perc: Majdnem válaszol Kolumbia! Egy szabadrúgást követően bent középen a kapu előtt Falcao a cipője orrával ér bele a labdába, irányítani nem tudja, így az Kavasima ölében landol!
15. perc: Újabb helyzet! Ezúttal Kagava előkészít Inuinak, aki hiába van egyedül a kapu előtt, eltöri a labdát, így a lövése mellé megy! Majdnem ott a 2:0!
31. perc: Cserél Kolumbia, mert át kell szervezni a csapatot! Wilmar Barrios érkezik, Cuadradót váltja! Érdekesség, hogy ha nem kapott ki a nyitó meccsén, Japán minden világbajnokságon továbbjutott a csoportjából!
34. perc: Támad Kolumbia! Ugyanaz a forgatókönyv, mint 22 perccel korábban! Baloldali beadás, középen Falcao érkezik, megint nem tudja irányítani, megint csak a cipője orrával ér hozzá és újfent Kavasima véd!
39. perc: Egyenlít Kolumbia! Quintero kapott egy szabadrúgást 20 méterre a japán kaputól a jobboldalon, miután Haszebe a földbe dolgozza Falcaót! Quintero elrúgja a rövidbe a sorfal alatt, Kavasima későn jön és már csak a gólvonal mögül tudja kiszedni! És ezt a gólvonal technológia is megerősíti! 1:1
45. perc: Egy percet hosszabbított a bíró, majd lefújta az első félidőt!


Érdekes félidő volt! A harmadik percben kapott kolumbiai piros lap és a belőtt japán büntető alaposan felborította a meccs képét, egy buta japán szabálytalanság és okos szabadrúgás kellett az egyenlítéshez, onnantól kezdve pedig már sok mindenre nem maradt idő. Az biztos hogy izgalmas második félidő elé nézünk már csak a japán emberelőny miatt is.


46. perc: Na, nézzük a második félidőt a kolumbiai kezdőrúgással! Csere nincs!
55. perc: Oszako labdát a baloldalon, hintába ülteti Dávinson Sánchezt majd 5 méterről tüzel, hatalmasat véd Ospina!
57. perc: Inui!!! Ő lőtt egy nagyot 14-ről, Ospina látványosan véd!
59. perc: Jön a második kolumbiai csere! Quinterót hozza le Pékerman, helyére pedig beküldi James Rodríguezt!
65. perc: Barrios kap sárgát! Rálépett ellenfele lábára!
69. perc: Japán csere! Ez az első! Sindzsi Kagava fejezi be, Keiszuke Honda érkezik! Aztán Kolumbia is végrehajtja saját utolsó cseréjét! Carlos Bacca jön, Izquierdo mehet pihenni!
73. perc: Ismét vezet Japán! Honda ballal, balról teker be egy szöglete, középen Oszako ugrik és a jobb alsóba fejel, a kapufát is érinti a labda! 1:2!
78. perc: Lerma jobbról sarokkal beadja, középen James Rodríguez kapja, megtolja, rálövi, fölé megy a blokkról!
80. perc: Cserél Japán! Sibaszaki hagyja el a pályát, Jamagucsi érkezik a helyére!
85. perc: Csere! Lejön a második gólt szerző  Oszako a japánoknál, Okazaki érkezik a helyére!
86. perc: James Rodríguez odarúg Haragucsinak, ezért kap a mezével megegyező színű sárgalapot!
95. perc: Vége a H-csoport nyitómeccsének!


Japán a második félidőben azt játszotta, amit kellett, jellemzően tartotta a labdát és képletesen szólva megfojtotta Kolumbiát! José Pékerman együttese Carlos Sánchez ostobaságának köszönheti nagyrészt a vereséget. Japán több szempontból is történelmet írt, egyrészt megvan az első olyan értékesített tizenegyese a csapatnak, amelyet világbajnokságon sikerült berúgni, másrészt sikerült megverni világbajnokságon dél-amerikai csapatot. Kolumbia nagyon nehéz, Japán pedig kényelmes helyzetbe hozta magát ezzel az eredménnyel. Az ázsiaiak vezetik a csoportot!                                                              (Haász Rudolf)

Utoljára frissítve: 2018-06-19 20:11:38

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>