. Ma Tibor napja van.
Jogerős ítélet emberölés bűntette ügyében
2024-07-09 20:40:35
Jogerős ítélet emberölés bűntette ügyében

Jogerős ítélet emberölés bűntette ügyében

Életfogytig tartó fegyházbüntetés több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt.

A tényállás szerint a palesztin származású, izraeli állampolgárságú vádlott és az egyik sértett Németországban ismerkedtek meg, közöttük szerelmi kapcsolat alakult ki, ami nem volt teljesen harmonikus, elsősorban a vádlott féltékenysége és lobbanékony természete miatt. A  a sértettet édesanyja (a másik sértett) óvta is a lányát ettől a kapcsolattól.

Az október 20-ról 21-re virradó éjszakát 2018-ban a vádlott és a sértett, a sértett és édesanyja által bérelt lakásban – egyik szobában az anya, másikban a lánya és a vádlott – töltötték. Valamikora hajnali órákban a vádlott - pontosan már meg nem állapítható okból - előbb az alvó anya, majd lánya orr-, és szájnyílását valamilyen puha anyaggal befogta, aminek következtében azok eszméletüket vesztették és néhány percen belül meghaltak. Ezt követően a vádlott mindkét szobában tüzet gyújtott, majd az egyik szoba erkélyére ment, ahol angolul segítségért kiabált.

Ezt a környékben lakók meghallották, értesítették a tűzoltóságot és a mentőket. A vádlottat kimentették az erkélyről és kórházba szállították, október 22-én a kórházból elbocsátották, majd még aznap Belgrádból Izraelbe utazott, ahol az ellene kibocsátott elfogatóparancs alapján 2021-ben fogták el az izraeli hatóságok, letartóztatták és Magyarországra szállították.

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 40 év után bocsátható feltételes szabadságra.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helyben hagyta.

 Az ítélet jogerős

Utoljára frissítve: 2024-07-09 20:43:37

További híreink
A világ vezető politikusai gratuláltak Magyar Péternek
Az immár végleges kétharmadot elért Tisza Párt győzelme nem maradt visszhang nélkül a világpolitikában sem.
2026-04-13 09:27:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Gyárfás Tamás fellebbezését nem kívánja befogadni az ügyészség
A Legfőbb Ügyészség elutasította Gyárfás Tamás felülvizsgálati kérelmét a Fenyő-gyilkosság ügyében, és kezdeményezte, hogy a Kúria tartsa hatályban a jogerős ítéletet.
2025-11-21 09:04:16, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Drámai tömegszerencsétlenség történt Szolnokon, sok a sérült
Egy gimnázium falának hajtott egy busz Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
2025-10-22 14:18:49, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az immár végleges kétharmadot elért Tisza Párt győzelme nem maradt visszhang nélkül a világpolitikában sem.
Bővebben >>