. Ma Auguszta napja van.
Jószolgálat nap a Fogd a Kezem Alapítványnál
2017-10-17 21:25:10
Jószolgálat nap a Fogd a Kezem Alapítványnál

Jószolgálat nap a Fogd a Kezem Alapítványnál

A Magyar Telekom  húsz önkéntese Pécsett a Fogd a Kezem Alapítványnál  megszépítette  az intézmény épületét és annak környezetét.


A távközlési cég és leányvállalata, a T-Systems Magyarország vállalatcsoport országos programja keretében önkéntes napot szervezett több, mint ezer munkatársa részvételével. Az országban harminchárom helyszínen egy időben zajló események egyik állomása volt Pécs, ahol húszan a Fogd a Kezem Alapítvány intézményének és környezetének megszépítését vállalták. Három fős csoportokban  az otthon lakóival közösen felépítették az alapítvány támfalát, falat, valamint a kerítést  festettek. A nap során bepillantást nyerhettek az alapítvány által fenntartott lakóotthon mindennapjaiba.


A Jószolgálat-díj fogyatékkal élőkért végzett szociális munka intézményi kategóriájának vállalati támogató partnere a távközlési cég, ezért is esett a választásuk a pécsi alapítványra, ahol enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élőkről gondoskodnak a lakóotthonban és a napköziben.  Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a fogyatékossággal élő fiatalok képesek legyenek az önálló életre, valamint mindent megtesznek azért, hogy képességeiknek megfelelő munkalehetőségekhez jussanak. Ennek egyik legszebb pédája az Ability Caféval való együttműködés, ahol szellemi fogyatékossággal élők is dolgoznak.


Az otthon negyed századdal ezelőtt Szvacsekné Jahn Margit kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy csökkenjen a társadalomban lévő távolság a sérült emberek és az épek között.

Utoljára frissítve: 2017-10-17 21:27:20

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pécsett rendezik meg a Tervezz te is ökoházat! országos verseny döntőjét.
Bővebben >>