. Ma Emma napja van.
Jótékony mentorálás, bérbe vehető fotók
2020-12-29 02:16:40
Jótékony mentorálás, bérbe vehető fotók

Jótékony mentorálás, bérbe vehető fotók

Az Esély – Országos fotótárlat A Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában volt néhány napig látható, a jótékonysági aukcióra sor került  az Élménylelő Ifjúsági Egyesület javára.

Az online árverésen  befolyt összeget a pécsi Élménylelő Ifjúsági Egyesület tehetséggondozó, fejlesztő és családsegítő programokra fordítja. A szervezet fókuszában az ifjúságsegítés és közösségépítés áll, hátrányos helyzetű fiatalokat támogatnak, mélyszegénységben élő gyerekeket mentorálnak. Olyan közösségi teret alkottak meg, ahol a szegénységben élő gyerekek és családjaik lehetőségekhez juthatnak, fejleszthetik készségeiket, és elfogadásra, megértésre, támogatásra, szeretetre találnak.

Mint Tasnádi Zsófia, az egyesület elnöke elmondta, minden év végén igyekeznek összegyűjteni a következő évre az alap tevékenységeikhez szükséges forrásokat, ahogy idén is. Ez a feltétele annak, hogy nyugodtan tudjanak nekivágni a 2021-es évnek, tudják szállítani a gyerekeket, és lovagolni is elvihessék őket, ami az egyik legjobb fejlesztési lehetőség, és sok gyerekük kifejezetten tehetséges benne.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. örömmel állt a nemes ügy mellé, hálás minden licitálónak, és további lehetőségek révén vállal továbbra is aktív szerepet újabb jótékony célra fordítható támogatások fogadására. Az online árverésen el nem kelt képeket további jótékonysági akció keretében mentorálásra és bérlésre bocsátják.  

A fotók bérlése, ami ideális választás lehet azoknak, akik még csak játszanak a gondolattal, hogy egy műalkotás díszítse otthonuk falát.  Jótékony mentorálás esetén az erre vállalkozó nevét feltüntetik a kép kiállítási helyein és a tárlat katalógusában. A felajánlott összegtől függően bronz (5 000 forinttól 10 000 forintig), ezüst (11 000 forinttól 20 000 forintig) vagy arany (20 000 forint felett) fokozatú mentorrá válhat bárki, cégek és magánemberek egyaránt.

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
Bővebben >>