Az Európai Parlament jóváhagyta a jogszabályt, amely megkönnyíti az EU-ba történő vízummentes beutazás felfüggesztését azokból az országokból, amelyek biztonsági kockázatot jelentenek.
A mechanizmus lehetővé teszi az Európai Bizottságnak, hogy újra bevezesse a vízumkötelezettséget, amennyiben az adott országgal kapcsolatban biztonsági aggályok merülnek fel – először ideiglenesen, a vizsgálat és az országgal folytatott egyeztetések lezárásáig, majd véglegesen, ha a problémák továbbra is fennállnak .A felülvizsgálat 61 olyan országot érint, amelynek állampolgárai jelenleg vízum nélkül utazhatnak a schengeni térségbe, 180 napos időszakon belül legfeljebb 90 napos rövid távú tartózkodás céljából. Az indokok között szerepelhetnek a belső biztonsági fenyegetések - jelentősen megemelkedik az adott harmadik ország állampolgáraihoz kötődő súlyos bűncselekmények száma -, illetve a menedékjog iránti sikertelen kérelmek, a beléptetések megtagadásának, és a vízum által megengedett időszakot túllépő személyek számának jelentős növekedése is.
A reform keretében új jogalapok is okot adhatnak a felfüggesztés elindítására, nevezetesen: hibrid fenyegetések például a migránsok államilag támogatott, eszközként való felhasználása. Ezen felül befektetői állampolgársági programok, vagy „aranyútlevelek”, amelyek biztonsági aggályokat vetnek fel, az uniós vízumpolitikával való összehangoltság hiánya, az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghatározott elvek, és a nemzetközi emberi jog vagy a humanitárius jog megsértése, illetve a nemzetközi bírósági határozatoknak való meg nem felelés is. A már érvényben lévő indokok – többek között a biztonsági aggályok és a visszafogadással kapcsolatos együttműködés hiánya – megmaradnak.
A jogszabály nagyobb rugalmasságot ad az EU-nak abban, hogy felfüggessze a vízummentességet azoknak a kormánytisztviselőknek az esetében, akik felelősek lehetnek a kormányuk által elkövetett emberi jogi vagy egyéb jogsértésekért. A módosítás célja, hogy eltántorítsa a harmadik országok kormányzatait attól, hogy megsértsék a rövidtávú tartózkodásra jogosító vízummentességről szóló megállapodásokat. Az engedély nélkül a schengeni övezetben tartózkodók, vagy súlyos bűncselekményeket elkövetők esetében a reform a „jelentős” növekedés küszöbértékét 30 százalékban állapítja meg. A menedékjog iránti kérelem alacsony elismerési arányának kiszámításához a küszöbértéket 20 százalékban határozzák meg. Kellően indokolt esetekben a Bizottság eltérhet e küszöbértékektől.