. Ma Gedeon napja van.
Jubilál a Szentlőrinci Gazdanapok
2018-07-02 14:54:02
Jubilál a Szentlőrinci Gazdanapok

Jubilál a Szentlőrinci Gazdanapok

Mára az ország harmadik legnagyobb agrárvásárává nőtte ki magát, az idén huszonötödik alkalommal,augusztus 10. és 12. között. megrendezésre kerülő  Szentlőrinci Gazdanapok.

-Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kiállításunk tematikája, szakmaisága, eseményei olyan kínálatot nyújtsanak, amelyek versenyképessé teszik a hazai „agrár-kiállítási” piacon, éppen ezért a programok sorában egyaránt megtalálhatók a könnyed kikapcsolódást garantálók ugyanúgy, mint a  termelőknek szólók - mondja Pohl Marietta, a Szentlőrinci Gazdanapokat szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány igazgatója. - Ez az utóbbi években egyre nehezebb, hiszen számos új esemény jelent meg e területen. Ennek jegyében a jubileumi vásáron számos újdonsággal is várjuk a vásárlátogatókat a már hagyományos programok mellett.

 

A Gazdanapok nemzetköziségét erősítő, PARTNERORSZÁG nevet viselő sorozatuk keretében, amelyben évről évre más és más országot helyeznek a középpontba, idén a Horvát Köztársaság lesz a vásár díszvendége. Csaknem ötven horvát kiállító - turisztikai szakemberek, helyi terméket előállítók, mezőgazdasági termelők, közülük többen a tengerparti településekről – érkezik. Az országot is magas szintű delegáció képviseli, amelynek tagja lesz Tomislav Tolušić, a miniszterelnök-helyettes delegáltja, az agrártárca államtitkára,  a Horvát Gazdasági Kamara elnöke, valamint a határ menti partner szervezeteik - a bjelovári, az eszéki és a verőcei vásárok- képviselői akikkel már hosszú évek óta szorosan együttműködünk. Egy újabb együttműködési megállapodás aláírására is sor kerül, amelyet a magyar és horvát méhész egyesületek vezetői látnak el kézjegyükkel. Ezt üzletember találkozó követi, amelyen a horvát és magyar termelők közvetlen tárgyalásokat folytathatnak majd egymással.

A Szentlőrinci Gazdanapok a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány legnagyobb  a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, valamint a hazai termékeket  felvonultató - az utóbbi években országosan is mind nagyobb teret nyerő - rendezvénye, amelynek több támogatója is van, ezen belül is kiemelt partnere  Szentlőrinc önkormányzata. A rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett ebben az esztendőben  is többen lesznek olyanok, akik először mutatkoznak be. A nemzetközi kapcsolatok szélesedése a tematikus udvarok kínálatában is érzékelhető lesz majd, ezekben idén a horvát kiállítók is megjelennek.

A hagyományokhoz híven a vásár első napján, az ünnepélyes megnyitót követően kerül sor a szakmai napra, ami egyben az agrár-szaktanácsadók akkreditált továbbképzése is. Idén a precíziós gazdálkodás áll a középpontjában, e témakörben hangzanak el előadások. Az agrárfórumon pedig aktuális, a termelők mindennapi tevékenységét érintő kérdések kerülnek terítékre. Az állattenyésztők idén először külön szakmai napot tartanak. A kerekasztal beszélgetés fókuszában a novemberben életbe lépő új állattenyésztési törvény áll. A  szántóföldi  bemutató – most már a kiállítás elengedhetetlen  programjaként-  a nagy szakmai  érdeklődésre való tekintettel két napon - pénteken és szombaton -  is megrendezésre kerül.

-Mindannyian érezzük a generációváltás szükségességét a mezőgazdaságban, ezért az első alkalommal megrendezésre kerülő, középiskolások részére szervezett vetélkedővel a fiatal generációt helyezzük a fókuszba – avat be egy a fiatalokat megmozgató kezdeményezésbe Pohl Marietta. - Az Agro Napló mezőgazdasági szakfolyóirattal közösen szervezett  „ A Gazdanapok Ászai „ elnevezésű, különféle szakmai és játékos feladatokat tartalmazó vetélkedőn Baranya három mezőgazdasági szakközépiskolája verseng majd  a megye legjobbja címért, és az ezért járó vándorserlegért, valamint a  dicsőségen túl komoly nyereményekért is. A tervek között szerepel e nemes vetélkedés országossá történő kiszélesítése, hogy segítségével megmutassuk az agráriumban rejlő lehetőségeket, s ez által növeljük a mezőgazdasági szakmák ismertségét, népszerűségét. A döntőre augusztus 11-én kerül majd sor.

A jubileumi vásáron is várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd a látogatók és a gyerekek körében az Őshonos udvar, ahol többek között a magyar szürkemarha, magyar juhfajták, parlagi szamár, valamint a Baranya udvar, ahol a megyei értéktárba bekerült tájfajta baranyai óriás nyúl és baranyai tájfajta tyúk kerül bemutatásra. E mellett a Szentlőrinci Vágtára  szintén várják a lovasok jelentkezését és a lovasverseny iránt érdeklődőket.

Utoljára frissítve: 2018-07-02 14:56:49

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Befejeződött a Lauber Dezső Sportcsarnok belső felújítása.
Bővebben >>