. Ma Andrea napja van.
Jubilál az Ördögkatlan Fesztivál
2017-08-01 14:20:50
Jubilál az Ördögkatlan Fesztivál

Jubilál az Ördögkatlan Fesztivál

Augusztus elsején megnyitja kapuit a 10. Ördögkatlan Fesztivál Nagyharsányban.

Kiss Mónika és Bérczes László 2008-ban úgy gondolta, hogy barátaikkal közösen létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a „nem normális” embereket, azokat, akik nagyon is normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, a kíváncsiságot, a személyességet és a minőséget képviselik.


S immár a tizedikre kerül sor augusztus 1-5. között, amelyre sok régi résztvevőt visszahívtak, azokat akik hűségesek voltak, mert ez a mostani a múltat is megidézi. Verdi Requiemjével, amelyet a Nemzeti Filharmonikusok adnak elő, s egyben egykori vezetőjükre, Kocsis Zoltánra emlékeznek is ezzel. E mellett emlékeznek Tamásra, Brigire, Nórára…, sokakra, akiket 2008 óta elveszítettek. Lesz Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncert is Másik Jánossal, Kiss Tibivel, Beck Zolival, Balanescuval,; és persze színház színház hátán. Visszahívták a francia Galapiat Cirkuszt és mondani sem kell: Quimbyt és Kiscsillagot, és újra ott lesz Both Miki az ukrán udvarral, hogy a záráskor a felnőtté vált (18 éves) Mulatsággal búcsúzzunk…

Egyfajta „Best of Katlan” lesz az idei, miközben új programok is lesznek. Jön végre Krasznahorkai, lesz „Három Díva”-koncert, Lajkó-Balanescu közös est.Hallhatók lesznek a francia Wombo Orchestra őrült koncertjei, ismét felkereshetik az érdeklődők a Kovács Udvarház kis fészkét, amit a Mediawave indított el és Göttinger Paliék Caminusa folytat tovább.

A Vylyan  terasza írókkal, zenészekkel és képzőművészekkel lesz ismét tele. E helyszín külön érdekessége, hogy ott több évfordulót is ünnepelnek egy időben. A megújult Vylyan Terasz is épp 10 éves, s a Művészi hordókat is az első Katlanon avatták. Az idei fesztiválon egy-egy varázslatos Háy, Cseh, Wahorn-Töttös,Rutkai művészi hordóval gazdagodik majd a jubiláló gyűjtemény, amelyek az ördögkatlanosok előtt készülnek majd. A legenda szerelmes ördögének emléket állító bor, a Villányi Ördög cuvée első évjárata is épp tíz éve debütált, s azóta is szépen kíséri a kultúrmenüt.

Utoljára frissítve: 2017-08-01 14:47:00

További híreink
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Környezetünk Bővebben
A versek veszik birtokba a várost
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
2024-04-09 21:59:42, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
Bővebben >>