. Ma Auguszta napja van.
Jubileum számos újdonsággal
2018-08-15 22:46:16
Jubileum számos újdonsággal

Jubileum számos újdonsággal

Huszonötödik alkalommal rendezték meg augusztus 10. és 12. között a Szentlőrinci Gazdanapokat.

 
Számos újdonság is várta e különleges alkalomhoz kapcsolódóan a látogatókat, a gazdálkodókat. Az első alkalommal meghirdetett, Partnerország nevet viselő, a Szentlőrinci Gazdanapok nemzetköziségét erősítő program keretében a vásár díszvendége Horvátország volt, ahonnan magas szintű delegáció, valamint nyolcvan kiállító - turisztikai szakemberek, helyi terméket előállítók, mezőgazdasági termelők - érkeztek, közülük többen a tengerparti településekről. A magyar és horvát méhészeti egyesületek képviselői  pedig együttműködési megállapodást írtak alá.


 Mind a horvát, mind a hazai kiállítók közül sokan éltek a vásár ideje alatt a lehetőséggel, s találkoztak a leendő partnereikkel, folytattak velük megbeszéléseket. A Horvátországból érkezettek, a magyarokhoz hasonlóan bíznak benne, hogy a későbbiekben ezek tényleges üzleti kapcsolatok kialakulásához is vezethetnek.


 A hagyományokhoz híven az első napon, az ünnepélyes megnyitót követően került sor a szakmai napra, ami egyben az agrár-szaktanácsadók akkreditált továbbképzése is volt. Idén a precíziós gazdálkodás állt a középpontjában, e témakörben hangzottak el előadások, a két napos szántóföldi bemutató pedig lehetőséget teremtett a hallottak, gyakorlatban történő megtekintésére.


  - Sikeres volt az Agro Naplóval közösen, a generációváltás jegyében útjára indított új kezdeményezésünk a Gazdanapok Ászai vetélkedő, amit a helyszínen  felkészítő tanárok is végig figyelemmel kísértek - emeli ki Pohl Marietta, a Szentlőrinci Gazdanapokat szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány igazgatója. - A kiállítók körében is nagy népszerűségnek örvendett e nemes vetélkedés, közülük sokan ajánlottak fel különböző díjakat. A végeredmény nagyon szoros küzdelmet hozott a szentlőrinci Erzsébet utcai fiúk mindössze másfél ponttal előzték meg a második helyre befutó sellyei Krovafejek csapatát, akik a horvátországi út helyett egy szakmai kirándulással vigasztalódhatnak az Agrotec Kft. szentlőrinci telephelyén. Harmadik helyen a házigazdák másik együttese, az Elit Csigakommandó végzett, nyereményük egy osztálykirándulás a pécsbagotai Álmosvölgy hagyománőrző kalandparkba. A fődíj a Vállalkozói Központ felajánlásában és szervezésében egy a Krk szigeten megrendezésre kerülő sonkafesztiválra és helyi termlelők meglágotatására szóló kirándulás, az utazási költségeket a szaktárca és a DASZK állja. Számos értékes különdíj is kiosztásra került. Ezek közül mindenkit érint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felajánlása, amelynek köszönhetően az összes versenyző és kísérőtanáraik részt vehetnek szeptember 20-án a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow mezőhegyesi rendezvényén. Szintén meghívta jövő év eleji rendezvényére az iskolák képviselőit az AGRYA - Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, de külön díjazták a kertész és borász szakmákat képviselő csapatokat, a versenyben részt vevő lányokat, és a traktoros ügyességi pályát leggyorsabban teljesítő versenyzőt is A terveink között szerepel, hogy jövőre országossá bővítjük a versenyzők körét.

A nagy meleg ellenére is sokan keresték fel a vásárt, a látogatók száma idén is elérte a huszonötezret. Sokan vettek részt az idén újra megrendezett állattenyésztéssel kapcsolatos szakmai rendezvényen is, amelynek középpontjában a novemberben életbe lépő új állattenyésztési törvény állt.

 - Ma már egy napba nem sűríthetők be a szakmai programok az agráriumban bekövetkező folyamatos változások miatt, legyen az a növénytermesztésben egyre szélesebb körben elterjedő precíziós gazdálkodás, vagy az állattenyésztőket érintő új stratégia, ami a génmegőrzéstől, a képzésen át, a hatóságok szerepén át mindent érint - hangsúlyozza Pohl Marietta. - Az agrárfórum pedig már szerves része a vásárnak, amelynek már évek óta állandó előadója a szakminisztérium helyettes államtitkára, dr. Mezei Dávid, akitől első kézből értesülhetnek az őket érintő változásokról a gazdálkodók, s kaphatnak választ a kérdéseikre.  

A vásáron ebben az esztendőben 436 kiállító jelent meg, amelyek egyharmada a mezőgazdasági gépek kereskedelmével, vagy azokhoz kapcsolódó tevékenységekkel, szolgáltatásokkal foglalkozik.
 
 - Az eltelt negyedszázad alatt jelentős fejlődésen ment át a Szentlőrinci Gazdanapok - veszi át a szót Végh Gábor vásárigazgató, aki csaknem az első pillanattól részese annak a megszervezésének. - Az évek során egyre több a mezőgazdasághoz, a vidékfejlesztéshez kapcsolódó vállalkozás tartotta fontosnak, hogy megjelenjen a vásáron. Az élelmiszeripar például ma már a legnagyobb cégtől az egyéni vállalkozásokig képviselteti magát. E mellett a hagyományos mezőgazdasági ágazatok - állattenyésztés, növénytermesztés - mellett a kiállítók sorában ott vannak a pénzintézetek, a pályázatírással és tanácsadással foglalkozó cégek, az érdekképviseletek is. A szántóföldi bemutató is új színfoltként került be a programok sorába, népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ma már két napon át várja az érdeklődőket.

Kitért arra is, hogy a gazdasági haszonállatok mellett az első pillanattól kezdve a kisállattartók - nyulászok, galambászok, díszmadárral és díszbaromfival foglalkozók - is megjelentek a vásáron, az utóbbi néhány évben pedig már az őshonos állatok is egy külön udvarban kerülnek bemutatásra.

- A legfontosabb célunk, hogy az elkövetkezendő években is a Szentlőrinci Gazdanapok megőrizze szakmaiságát, az agrárium egyik bemutatkozási lehetősége maradjon ötvözve egyfajta fesztivál jelleggel - ad hangot a jövőbeli elképzeléseknek a vásárigazgató.
 
A huszonöt év alatt a kiállítók száma megsokszorozódott, idén is több új érkezett, s mind nagyobb területet foglalnak el a hazai termék előállítók. Az infrastrukturális fejlesztések eredményeként pedig egyre közelebb kerültek az egyes rendezvények. Míg korábban a szakiskola tornaterme, majd a szomszédban lévő művelődési ház adott helyet a konferenciáknak, az agrárfórumnak, ma már ezeknek a vásár közvetlen szomszédságában található Kistermelők Háza a helyszíne.

Utoljára frissítve: 2018-08-16 14:56:15

További híreink
Tavaszvárás és húsvéti készülődés
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megrendezik Országos Ifjúsági Tojásfestő Versenyt is.
2024-03-29 02:07:48, Hírek, Környezetünk Bővebben
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Befejeződött a Lauber Dezső Sportcsarnok belső felújítása.
Bővebben >>