. Ma Auguszta napja van.
Jubileumi Coop Rally
2021-09-10 21:37:09
Jubileumi Coop Rally

Jubileumi Coop Rally

A 2006-ban elindított, a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket népszerűsítő szakmai program eredetileg tavaly jubilált volna, azonban akkor a rendezvényt a járványhelyzet miatt el kellett halasztani.


Az immáron 15. alkalommal megrendezett Coop Rally szakmai programja keretében, a több mint 105 autóból álló mezőny  két hús-, egy tésztagyártó, egy állateledel-gyártó üzemet,  egy tehenészeti telepet, egy pincészetet és két COOP szupermarketet keresett fel több mint 800 kilométeres útja során. A verseny kétszázötven résztvevője  a hazai élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató cégeket képviselték, amelyek a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy kétezer milliárd forintot kitevő terméket értékesítenek és a COOP Csoporttal együtt több mint ötvenezer embernek adnak munkát.
A mára már hagyományossá vált rendezvény  elsődleges célja, hogy felhívják a figyelmet a hagyományokra épülő innovatív hazai élelmiszer-előállítás értékeire, és a magyar termékek vásárlásának fontosságára.


Baranyában  a Bóly Zrt.  csípőteleki tehenészetébe látogattak el a résztvevők. Magyarország legnagyobb szarvasmarhatelepe  Közép-Európa egyik legmodernebb nagyméretű, koncentrált tartásra alkalmas tehenészete, ahol  alacsony környezetterhelés mellett, stressz-mentes környezetben élnek az állatok, akiket GMO mentes takarmánnyal etetnek és Kóser minőséget állítanak elő.  A 3000 tehén által adott évi 35 millió liter tejet a Sole-Mizo Zrt. dolgozza fel.

A  Bonafarm Csoporthoz tartozó Sole-Mizo négy  hazai üzemével Magyarország piacvezető tejipari vállalata. Szegeden, Bácsbokodon, Csornán és Marcaliban több mint 400 millió liter tejet dolgoznak fel évente, s mintegy 1200 munkavállalót foglalkoztatnak. A termékeik előállításához szükséges tejet részben saját, Bonafarm csípőteleki tehenészetéből, részben pedig más magyar termelőktől szerezik be.  Termékeik 30 százalékát  a közép- és kelet-európai, illetve a közel-keleti piacokon értékesítik. Hazánk  legnagyobb magyar tejipari vállalata, a hazai tejfeldolgozó piac 27 százalékát teszi ki. A cég az elmúlt öt évben majdnem 20 milliárd forintnyi beruházást valósított meg, ezzel a duplájára fejlődött.


A Coop Rally keretében különleges eseményre is sor került,  arany- és platina törzskönyves avatásra került sor ugyanis a  csípőteleki  tehenészet négy  tejelő szarvasmarhája is rendkívüli  teljesítményt produkált.A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete 1995-ben alapította újra az Aranytörzskönyvet, amelyet azóta vezet és ma már valamivel több mint 1000 tehén szerepel benne. Az Aranytörzskönyvbe kerülés feltétele, hogy az adott holstein-fríz egyed elérje a 100.000 kilogramm tejtermelést. A  szakma véleménye szerint 1000 tehénből csupán 1 képes teljesíteni ezt a szintet. A platina törzskönyves elismeréshez viszont már a 130.000 kilogrammos tejtermelést kell elérni. A törzskönyvek nem csak a bajnok tehenek nyilvántartását szolgálják, hanem fontos szerepük van a fajtanemesítésben is.

A Bonafarm Csoporthoz tartozó Bóly Zrt. csípőteleki tehenészetének munkája éppen ezért is figyelemre méltó, hiszen három tehenük is bekerült most az aranytörzskönyves elitklubba, míg egy további a platina törzskönyv megszerzésével öregbíti a telephely hírnevét. Csinos nevű tehenük társai közül is kiemelkedik, ő ugyanis a 130.000 kilogrammos termelést is meghaladta eddigi életteljesítményével, amiért platina törzskönyves elismerésben részesült. Mindezt 9 laktáció alatt érte el, egy tejelő napra jutó 36,5 kilogrammos tejtermeléssel.

A Bóly Zrt. ma már  56 aranytörzskönyves és 2 platina törzskönyves holstein-fríz tehénnel büszkélkedhet. A vállalatcsoport kizárólag ezzel a fajtával dolgozik, és több mint 6200 tehénre és 6100 üszőre alapozva folytatja szarvasmarha-tenyésztését 5 telephelyen: Csípőteleken, Ihászon, Csóton, Marcalgergelyiben, valamint Sátorhelyen, ahol a növendék és vemhes üszők nevelése történik.

Utoljára frissítve: 2021-09-10 21:39:15

További híreink
Tavaszvárás és húsvéti készülődés
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megrendezik Országos Ifjúsági Tojásfestő Versenyt is.
2024-03-29 02:07:48, Hírek, Környezetünk Bővebben
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>