. Ma Auguszta napja van.
Jubileumi kiállítás Suvák György emlékére
2018-11-22 02:28:22
Jubileumi kiállítás Suvák György emlékére

Jubileumi kiállítás Suvák György emlékére

Galamb, nyúl, baromfi, díszbaromfi és egyéb kisállat is megtekinthető lesz a Pécsi Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület  jubileumi kiállításán november 23-25 között Pécsett az Expo Centerben.


Az első vidéki kisállattenyésztő egyesület 1885-ben Pécsett alakult meg Első magyar háziszárnyasokat, postagalambokat, tengeri nyulakat és ebeket tenyésztő és védő egyesület néven, amelyik már abban a hónapban kiállítást is rendezett. Az ezt tanúsító díszes oklevél az egyesület  birtokában van.  A szervezet működését 1948-ban felfüggesztették, majd 1958. márciusában alakult újra,  Budapest után a hetedikként. Attól kezdve  minden évben,  fajta minősítéssel egybekötött   kiállítást rendeztek Pécsett a tagjaik  részvételével, de több alkalommal  országos, sőt nemzetközi kiállításra is  sor került közreműködésükkel. Az immár hatvanadik alkalommal sorra kerülő seregszemlét  Suvák György  egykori elnökük előtt tisztelegve rendezik meg, aki  több mint fél évszázadik tagja, és több évtizeden át - 2010-ben bekövetkezett haláláig -  elnöke volt az egyesületnek.


A Pécsi Galamb és Kisállattenyésztő Egyesületben élénk egyesületi élet folyt, amelynek helyszíne  a saját tulajdonukban lévő, 1977-ben épült székházuk a Mecsek oldalban. Abban is egyedülállóak, hogy félévszázados működésük történetét saját kiadásban megjelentetett könyvben ik meg, akimutatták be, megörökítve benne  mindazokat, akik sokat tettek a kisállattartás, galambászkodás népszerűsítéséért,  vagy, mint hobbi állattartók    egyes  nyúl és galambfajták kinemesítéséért.  


Évente megrendezett kisállat-kiállítások mellett az egyesület a Szentlőrinci Gazdanapok Kisállat-kiállításának 24 éve egyik legnagyobb kiállítója. A jubileumi 60 éves kiállításon, amelyen a Magyarországi Amerikai Óriásposta Fajtatenyésztők Klubja is részt vesz, több mint  900 galamb, nyúl, baromfi, díszbaromfi, díszmadár lesz látható.   A hagyományokhoz híven a nyitás napján, november 23-án az óvodások és iskolások ingyen tekinthetik. 

 

A kiállítás november  23-án,  pénteken   15-18 óráig, november 24-én, szombaton  8- 18 óráig, valamint november 25-én, vasárnap   8-tól  délután kettőig tart nyitva.

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>