A Janus Pannonius Múzeum Kávéházi esték pécsi műbarátoknak című sorozatának legújabb estjén egy igen népszerű téma, a kocsma került a középpontba.

A megnyitó rendezvényt követően egy hónapon keresztül lesz látható a helyszínen Stefán Henrik Kocsma (1932, farost, olaj, 51x61 cm) című alkotása Pécsett a Nappaliban.

Stefán (Szelle) Henrik (Máriakéménd, 1896 – Herrsching, 1972) sváb katolikus telepesek leszármazottjaként született Baranyában. Pécsett kezdte gimnáziumi tanulmányait, és Szegeden érettségizett. 1914-ben felvételt nyert a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. 1919-ben rajztanári diplomát szerzett, és rövid ideig a budapesti Műegyetemen tanított, majd visszatért Pécsre, és bekapcsolódott a város művészeti életébe: Johan Hugóval közös kiállításon mutatta be festményeit. Főleg csendéleteket és portrékat festett kubizáló, monumentális, plaszticizáló stílusban. 1920-ban Molnár Farkassal együtt bérelt műtermet a Krónika című pécsi avantgárd folyóirat szerkesztőségével közös lakásban.

Expresszionista képeit 1920 decemberében ismét Johannal közösen állította ki a pécsi Főreál gimnáziumban, ahol megalakult a Pécsi Művészkör. 1921 márciusában modernista társaival – Molnár, Weininger, Johan, Čačinović, Gábor, Gebauer – közös bemutatón szerepelt. Májusban Itáliába utazott Molnár és Johan társaságában. Az utazás során születtek úgynevezett kubo-expresszív stílusú rajzaik, majd azok alapján olajképeik. Ezen alkotások alapján készült a Bauhaus Grafikai műhelyében Weimarban az Itália mappa (1921/22) litográfia sorozata. Stefán 1921. augusztus 1-én jelentkezett társaival együtt – Forbát Alfréd és Breuer Marcell bíztatására – a weimari Bauhausba, ahol először a kőszobrászati műhelyben, majd két év magyarországi kitérő után Dessauban, a Plasztikai műhelyben dolgozott. 1929-től ismét Pécsett, illetve szülőfalujában Máriakéménden élt. Tagja lett a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának.

Az 1930-as években számos templomi díszítőmunkát, üvegablakok, freskók, oltárképek kivitelezését vállalta (Máriakéménd, pécsi Ágoston téri templom és Temetőkápolna). Ebben az időben több pesti vendéglátóhely dekorációiját is ő festette, valamint az ekkoriban alakult Volksbund (Magyarországi Németek Népi Szövetsége) tagjaként nagy festményt szentelt „a németek betelepítése Magyarországra” monumentális témájának a budapesti Volksbund székházban. Az 1930-as években népéletképeket is festett. Stilizáló alkotásai a divatossá vált „Heimatkunst” körébe sorolhatók: sváb népviseletes jelenetek, ünneplők, táncolók. 1940 körül a népi témákat linómetszetekben is megörökítette. 1946-ban, a háború után a német identitású család kénytelen volt elhagyni Magyarországot. 1948-1961 között a Gelsenkirchen melletti Buerben rajzot tanított, valamint Bochumban, Dortmundban katolikus templomok üvegablakait készítette el. Az Ammersee melletti Herschingben töltötte élete utolsó évtizedét.


A rendezvényen a művészről és a képről Nagy András esztéta, a Janus Pannonius Múzeum muzeológusa osztottaa meg gondolatait az érdeklődőkkel. A kép kapcsán pedig Czinki Ferenc író, az Egy kocsma város című könyv szerzője beszélt a kocsmáról, mint a társadalmi nyilvánosság sajátos teréről, valamint alkoholizmus és művészet modern kultúrtörténeti összefüggéseiről.