. Ma Auguszta napja van.
Kemény Bertalan díjas Alsómocsolád polgármestere
2018-03-02 18:47:00
Kemény Bertalan díjas Alsómocsolád polgármestere

Kemény Bertalan díjas Alsómocsolád polgármestere

Kemény Bertalan  Falufejlesztési-díj átadó ünnepséget tartottak Alsómocsoládon. Az ünnepi díjátadón  előadások hangzottak el amelyek középpontjában a  család állt. Többek között mint a kulturális örökség része, vagy mint  az értékek átörökítésének fontos helyszíne.

A Falufejlesztési Társaság,tíz évvel ezelőtt, 2008 márciusában, Kemény Bertalan, a Falufejlesztési Társaság megalapítója és a falugondnoki szolgálat megálmodója és megvalósítója emlékének megőrzése érdekében  alapította a róla elnevezett  díjat.  Az alapítók elsődleges célja az volt, hogy erkölcsi elismerésben részesüljenek mindazok - országhatáron belül, illetve a Kárpát-medence területén -, akik falugondnoki feladatukat legalább 5 éve, kiemelkedő színvonalon, a munkaidő korlátait nem ismerve végzik. Szakmai tudásuk legjavát nyújtva, mindig lelkiismeretesen, nagy türelemmel, együttérzéssel és odaadóan szolgálják településüket.

E mellett  azoknak a vidékfejlesztő szakemberek, közösségfejlesztők munkáját  is ezen a módon  ismerik el, akik szűkebb környezetükben, vagy országos szinten elkötelezetten tevékenykednek a centrum és a periféria közötti hídépítésben,  tevékenységük fontos részének  tekintik a kapcsolatteremtést, az értelmes dialógust  a legfontosabb eszközüknek a szakértők és a helyi lakosság közötti párbeszédben, az elmélet és gyakorlat között.   A díj pénzjutalommal nem jár, de a  díjazottak a díszes oklevél mellett átvehetik Simorka Sándor szobrászművész bronzplakett alkotását.  

Ebben az esztendőben Kemény Bertalan  Falufejlesztési-díjat vehetett át Beluczky Károly, Pusztaberki település falugondnoka; Császár János, Csólyospálos tanyagondnoka; Hevérné Paróczi Györgyi, Szécsénke település falugondnoka; Nagy Erzsébet, Háromkút falugondnoka; Rákos Jánosné, Kálócfa település falugondnoka; Dicső László településfejlesztő; dr. Duró Annamária egyetemi doktor; Dús Ildikó, Magyardombegyház társadalmi megbízatású polgármestere; Kozma Judit, a Vas és Győr-Moson-Sopron Megyei Falugondnokok Egyesületének elnöke; Krizsán András DLA, építész, a Magyar Építőművész Szövetség elnöke.

A Baranya megyei díjazott Dicső László 1990 óta, 28 éve Alsómocsolád község polgármestere. Előtte mezőgazdasági pilótaként, és gépkocsivezető-oktatóként dolgozott, majd családi ösztönzésre indult az első önkormányzati választásokon a polgármesteri címért. Mindig közel érezte magához a vidéket, Alsómocsolád pedig különösen közel áll a szívéhez. Számára a polgármesterség nemcsak szolgálat, hanem életforma is. Hozzá tartozik a nyitottság, a rendszerekben történő gondolkodás és a kockázatok felvállalása. Fontos feladatának tartja, hogy megtalálja a közös hangot a lakosokkal, és velük együttműködve, az ő igényeikre alapozva közösen generálják a településfejlesztési folyamatokat.

Kemény Bertalant személyesen ismerte, ifjú polgármesterként az által indított szellemi műhelyben interaktív módon, a csoport többi tagjával együttműködve sajátította el a településfejlesztés alapjait. Az egyik legelhivatottabb támogatója volt a falugondnoki rendszer létrehozásának.

Alsómocsoládon 1995 óta látja el szakember ezt a feladatot, Dicső László pedig mindent megtesz azért, hogy a rendszer minél hatékonyabban és eredményesebben működjön a célcsoportok mindennapjainak megkönnyítése érdekében. A Demokratikus Alsómocsoládi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatot 1996-ban hoztak létre, amelynek az óta is legaktívabb támogatója. Hisz a fiatalokban, és abban, hogy személyes- és szociális kompetenciáik, valamint érdekérvényesítő készségük fejlesztésével aktív, saját jogaikat és kötelezettségeiket pontosan ismerő polgáraivá válhatnak településüknek.

Legnagyobb erénye az, hogy a megszerzett tudást nem csak saját maga épülésére, hanem annak visszaforgatásával, aprópénzre váltásával a kistelepülések társadalmi és gazdasági jóllétének fejlesztésére használja. E mellett a különféle fórumokon és tanácskozásokon mindig a kistelepülések érdekeit tartja szem előtt, és arra törekszik, hogy a fejlesztési koncepciókban megjelenítse azok sajátosságait.

Utoljára frissítve: 2018-03-02 18:53:35

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Összehangolja az oktatási és a hallgatói szolgáltatásokat a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a ...
Bővebben >>