. Ma Emma napja van.
Kidőlt a tűzcsap, akadozik a vízellátás
2014-06-16 00:39:11
Kidőlt a tűzcsap, akadozik a vízellátás

Kidőlt a tűzcsap, akadozik a vízellátás

Csak részlegesen tudta helyreállítani a vízszolgáltatást a közműszolgáltató Pécsett, ahol korábban kétszáz fogyasztónál nem volt víz egy baleset miatt.

A szolgáltató rövid időre minden háztartásban helyreállította a szolgáltatást, de egy szivárgás miatt este tíz órától körülbelül negyven fogyasztónál ismét elzárták a csapokat a Felsőmalom utca és a 48-as tér közötti területen. Egyelőre nem tudni, hogy itt mikorra tudják véglegesen elhárítani a hibát.

Vasárnap ugyanis a 6-os főút pécsi szakaszán, a Rákóczi út és a Felsőmalom utca kereszteződésénél, két autó karambolozott. Az egyik autó ezt követően egy tűzcsapnak csapódott, amit kidöntött.


A balesetben érintett egyik autó, amelyik egy ütközés következtében kidöntötte a tűzcsapot, a sürgősségi vérellátóé volt, ami megkülönböztető jelzését használva haladt, ugyanis szervátültetéshez szállított vesét. Szerencsére a szerv a karambol során nem sérült meg, ezért a mentők jutatták el a klinikára.


A baleset következtében 2-300 lakás maradt víz nélkül a környéken.


 A baleset körülményeit - szakértők bevonásával- a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Utoljára frissítve: 2014-06-16 00:40:13

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen....
Bővebben >>