. Ma Emma napja van.
Közelebb a vidéken élőkhöz
2020-02-26 21:00:42
Közelebb a vidéken élőkhöz

Közelebb a vidéken élőkhöz

Az „EU a vidék jövőjéért” vidékjáró kampánya a mohácsi busójáráson vette kezdetét hazánkban.


Az Európai Bizottság – hat másik tagállama mellett – Magyarországon is elindította az „EU a vidék jövőjéért” elnevezésű vidékjáró kampányát, amelynek célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a vidéki régiókban élőkkel. A kampány négy magyarországi állomása közül a mohácsi busójárás volt az első, amelyen az uniós pavilont és kisbusz programjait több mint ezren vettek részt.


A hétvégén, három napon át az EU kék kisbuszánál találkozhattak és beszélgethettek az Európai Bizottság munkatársaival az európai uniós támogatási lehetőségekről, az uniós forrásokból Baranyában megvalósult fejlesztésekről, valamint arról, hogy az unió milyen módon segíti a helyi vállalkozások és közösségek fejlődését. E mellett bemutatkoztak a megyében működő vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezetek, az uniós támogatást elnyert vállalkozások és szervezetek képviselői pedig személyesen oszthatták meg tapasztalataikat az érdeklődőket, valamint termékbemutatót tartottak.


Az interaktív beszélgetések mellett kvízjáték, szerencsekerék, gyereksarok, helyi termékeket bemutató gasztrosarok várta az érdeklődőket, akik az Európai Unióról is tájékozódhattak a pécsi Europe Direct iroda munkatársaitól.

Utoljára frissítve: 2020-02-26 21:01:23

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A mesterséges megtermékenyítés hatásfokának növelése és az embriók maximális védelme érdekében csökkentették a...
Bővebben >>