. Ma Fülöp napja van.
Középpontban a portugieser
2019-04-27 14:42:01
Középpontban a portugieser

Középpontban a portugieser

A hétvégén nemzetközi borverseny és -kóstoló keretében népszerűsítik Pécsett és Villányban portugiesert.

Az immár hetik alkalommal megrendezésre került Portugieser du Monde elnevezésű megmérettetésre ebben az esztendőben a magyarok mellett öt - német, osztrák, szlovák, horvát, szerb - országból küldtek mintákat, így ez alkalommal közöttük dől el, melyek lesznek a verseny legjobbjai.

A zsűri tagjaként indiai, mexikói, amerikai, spanyol, dán, olasz, brit, lengyel, szerb és magyar szakértők négy kategóriában keresik  - a friss, 2018-as portugieserek, a régebbi évjáratú fajtaborok, a fele résznél több portugiesert tartalmazó házasítások és a különlegességek  -  hegy levei között a champion-díjasakat.

A fajtaversenynek, a villányi Bock Borászat konferenciaterma adott helyet, a nemzetközi zsűri ott kóstolhatta meg a benevezett borokat. Ezt követően a külföldi szakértők félnapos villányi borvidéki túrán is részt vettek.
 
Szombaton délután Pécsett az egyetem Szántó Kovács János utcai aulájában  tartják meg a díjátadót, amelyen a champion díjak mellett, az aranyérmes és ezüstérmes boroknak járó elismeréseket is átadják, valamint itt kóstolhatja meg a nagyközönség is a nevezett borok egy részét.

Utoljára frissítve: 2019-04-27 14:42:53

További híreink
Bozsik Yvett Csipkerózsikája
A Pécsi Családi Színházi Fesztivál nyitó előadásaként május 25-én látható először a Pécsi Balett a új bemutatója, a Csipkerózsika.
2019-05-25 02:56:19, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Gamerek irány a Zsolnay Negyed
Az idei leginnovatívabb pécsi gamer esemény, az I. pécsi Gamerzone - Játechtér show.
2019-05-25 02:00:08, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Garantáltan jó buli lesz a városi gyereknap
A Pécsi Városi Gyereknapnak ebben az esztendőben is az Expo Center ad helyet május 25-én.
2019-05-24 21:45:37, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az anyák napját világszerte megünneplik. A különböző országokban más és más napokon, Magyarországon május első...
Bővebben >>