. Ma Kinga, Kincső napja van.
Közösen fejlesztenek élelmiszereket
2019-07-05 20:55:11
Közösen fejlesztenek élelmiszereket

Közösen fejlesztenek élelmiszereket

Élelmiszeripari termékfejlesztésekben, a táplálkozástudományban, további egészséges élelmiszerek közös kutatásában és fejlesztésében működik együtt a jövőben a Bonafarm Csoport és a Pécsi Tudományegyetem.


Európában a népesség több mint fele túlsúlyos, és több mint 20 százaléka elhízott, de a becslések alapján az utóbbiak aránya 2030-ra 50 százalékra nőhet, sőt, egyes államokban elérheti a 89 százalékot is. Magyarországon szintén egyre rosszabb a helyzet. Az OECD legfrissebb, e témában kiadott jelentése szerint az elhízottak aránya Európában hazánkban a legmagasabb, globálisan pedig az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. A világszervezet adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek a duplája.


A fentiek alapján egyértelmű, hogy az egyik legfontosabb kérdés, sikerül-e a lakosságot az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb táplálkozás irányába terelni, és arra ösztönözni. Ennek érdekében fogott össze a Pécsi Tudományegyetem a Bonafarm Csoporttal, hiszen a PTE Egészségtudományi Karán hosszú évek óta kutatják és oktatják a táplálkozástudományt, így az ezen a területen megszerzett tudást az élelmiszeripari vállalatcsoportnál a gyakorlatban is hasznosítani tudják. Az együttműködés lehetőséget ad további karokkal való együttműködések kialakítására, kutatások megalapozására és kutatási ösztöndíjak elnyerésére, valamint innovatív fejlesztések megvalósítására is.   


Az együttműködés értelmében a cégcsoport és Magyarország első egyeteme mostantól közös tudományos és kutatási-fejlesztési tevékenységet végez, ösztöndíjprogramot indítanak a hallgatóknak, együttműködnek az egészséges táplálkozásban fontos szerepet betöltő élelmiszerek fejlesztésében, gyártásában, valamint az azt kiszolgáló technológiai háttér innovatív fejlesztésében. Emellett szeptembertől bevonják a Bonafarm Csoport szakértőit a Pécsi Tudományegyetem táplálkozástudománnyal kapcsolatos képzési programjaiba.


Az együttműködés  Bonafarm Csoport tagvállalatait, stratégiai partnereit - Pick Szeged Zrt., Sole-MiZo Zrt., Bóly Zrt., Dalmand Zrt., Csányi Pincészet Zrt., Fiorács Kft., Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft., Agroprodukt Zrt., MCS Vágóhíd Zrt. és Hungerit Zrt.  -  egyaránt érinti.

Utoljára frissítve: 2019-07-05 21:19:16

További híreink
Különleges hangulatú vízitúra a Dráván
Kevés olyan érintetlen táj maradt Európában, mint a Dráva.
2019-07-23 22:31:34, Hírek, Környezetünk Bővebben
Keresd a dinnyést!
A Nemzeti Agrárkamara Baranya Megyei Szervezete és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete dinnyekóstolót tartott Pécsett, amelynek keretében mutatták be a múlt évben bevezete...
2019-07-21 21:33:15, Hírek, Környezetünk Bővebben
Az altemplom feltárta titkait
Feltételezhetően Orseolo Péter sírhelyére bukkantak a régészek a pécsi székesegyház altemplomában az elmúlt hónapokban zajló feltárások során.
2019-07-20 22:26:25, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nyáron sem maradnak meleg étel nélkül a rászoruló gyerekek Pécsen.
Bővebben >>