Pécsett a Múzeum Galériában Kőbe született címmel nyílik  kiállítás Nagy Sándor szobrászművész alkotásaiból.

Nagy Sándor 1923. május 28-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Buj községben. Ifjúkorában földműveléssel foglalkozott, majd kőműves lett.  A nyíregyházi Bessenyei György Képzőművészeti Szabadiskolában 1947 és 1949 között kezdte meg tanulmányait, mestere Berky Nándor és Diószegi Balázs volt. A budapesti Képzőművészeti Főiskolára 1949 és 1954 között járt, mestere Pátzay Pál, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Mikus Sándor volt. Gádor Magda szobrászművészt, aki  évfolyamtársa volt 1952-ben vette  feleségül.

Budapesten él, 1960 óta feleségével együtt  a Százados úti művésztelep tagja. a hajdúböszörményi Hajdúsági Művésztelepen 1970 és 1976 között,  1976-ban a szlovákiai Vysné Ruzbachy művésztelepén,  1978-ban a németországi Reinhardtdorft szobrászati művésztelepén dolgozott.  Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt az eltelt több mint hat évtizedben, 1952 óta.  A Janus Pannonius Múzeum által szervezett Országos Kisplasztikai Biennálék rendszeres résztvevője. Számos köztéri alkotása található országszerte. A Munkácsy-díjas (1979) szobrászművész, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, 1997-ben  pedig a Magyar Szobrásztársaság Koszorús szobrász díját.

Szobrászatában szinte egyedülálló a következetesség: ahogy makacsul bontja ki kőből emberalakjait. Anyaga a minél keményebb kő: andezit, gránit, bazalt, márvány és persze a magyarországi mészkövek. Ez a tudatos anyagválasztás alapvetően függ össze a művészi intencióval: kevés beszéddel sokat elmondani.

A szabolcsi művész korai szobraiban az alföldi parasztvilág erőteljes figuráit örökítette meg, amelyeken a kevés vésett vonal és a tömegek összjátéka  hozza létre az  emberalakot. A tömbszerű, lényegre törő formálás ugyanakkor az őskori idolok világát is megidézi  és az örökkévalóság aurájával vonja be az esendő, napi munkától megfáradt parasztfigurákat.

A hetvenes évektől  jelenik meg munkásságában  az erőteljes formai redukció. Frontális nőalakjairól eltűnnek a kezek és a lábak, figurái leginkább arctalanok és mindig idolszerűek. A folyamatos szobrászi megújulás lényeges állomása, amikor a kilencvenes években ezekből a női (néha férfi) idolokból gúlaszerű együtteseket hoz létre. Kései munkái kő helyett fából készülnek, de szobrain ugyanaz a késztetés jelenik meg, a legkevesebb beavatkozással előhívni az anyagban rejtező ősi formákat.

Az elmúlt esztendőben 46 alkotását ajándékozta a Janus Pannonius Múzeumnak.  Az október 18 – november 13. között, a Múzeum Galériában látogatható tárlaton az ajándék művek mellett láthatók a BTM Kiscelli Múzeumában az elmúlt hónapokban kiállított munkák jelentős része  is.