. Ma Auguszta napja van.
Lépések a járvány megfékezésére
2014-09-06 23:27:40
Lépések a járvány megfékezésére

Lépések a járvány megfékezésére

Az Európai Bizottság 140 millió euró összegű támogatást  nyújt az ebolavírus sújtotta nyugat-afrikai országok, Guinea, Sierra Leone, Libéria és Nigéria számára.


Az új támogatási csomagból 38 millió euró kifejezetten a kormányok megsegítését szolgálja, hogy mind a válság alatt, mind a helyreállítási szakaszban javítani tudják egészségügyi szolgáltatásaikat  az ellátó központok megerősítésével, az egészségügyi dolgozók támogatásával.  Ezen túlmenően az élelmezésbiztonságra, valamint a vízre és a higiénés körülmények javítására is  felhasználhatók, hiszen ezek döntő szerepet játszanak a közegészség védelmében.


Mint Andris Piebalgs fejlesztési biztos, benini hivatalos látogatása során elmondta, a  jelenlegi ebolaválság továbbra is rendkívül aggasztó. Nem csupán az egészségügyi szolgáltatásokra gyakorol egyértelmű hatást, hanem az egész régiót széles körű kihívások elé állítja a gazdasági stabilitás, az élelmezésbiztonság, a víz és a higiénés körülmények terén. Éppen ezért az unió a határozott és összehangolt nemzetközi válaszintézkedések mellett, minden lehetséges módon az érintett országok kormányainak segítségére siet a leginkább rászoruló térségekben.


- Annak ellenére, hogy a humanitárius szervezetek kiemelkedő erőfeszítést tesznek és a nemzetközi közösség – beleértve az uniót is – idejekorán jelentős támogatásokat nyújtott, a helyzet egyre súlyosbodik -  hangsúlyozta  Kristalina Georgieva, a nemzetközi együttműködésért, a humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős biztos.  Kiemelte, fontos az erők egesítése,  a megfelelő légi közlekedés és orvosi felszerelés biztosítása, annak érdekében, hogy az érintett országok szembe tudjanak szállni e fenyegetéssel.


A 140 millió euró összértékű támogatásból, 38 millió euró az egészségügyi rendszer megerősítésére, beleértve az egészségügyi ellátás, az élelmiszerbiztonság, valamint a víz és higiénés körülmények területére fordítható. Öt  millió euró a víruskimutatást végző mozgó laboratóriumok biztosítására és az egészségügyi dolgozók képzését szolgálja,  míg 97,5 millió euró Libéria és Sierra Leone költségvetésének részét képezi, amellyel  a  kormányok elsődlegesen közszolgáltatási – különösen egészségügyi ellátási – kapacitásaikat erősíthetik meg.


Az érintett nyugat-afrikai országok az ebolafertőzések elharapódzását tapasztalják, és ez egyebek mellett jelenlegi egészségügyi rendszereik hiányosságaira is rávilágít. Megfelelő intézkedésekkel és felszereléssel kordában tartható a vírus terjedése, ám ehhez a helyi és nemzetközi partnerek tevékeny szerepvállalására is szükség van. Bármely, az érintett országok elszigetelését célzó intézkedés csupán tovább rontana a helyzeten.


A veszélyes fertőző betegségekkel foglalkozó európai mozgó laboratórium projekt néhány szakértői csoportját Guineába és Nigériába helyezték (egy további csoport pedig jövő héten érkezik Libériába), hogy mozgó laboratóriumok működtetésével nyújtsanak segítséget a vírusos vérzéses láz diagnosztizálásához, a gyors mintaelemzéshez és az esetek igazolásához.


Az Európai Bizottság 2014 márciusa óta fokozatosan kiterjesztette a járványra adott válaszintézkedéseit, és összesen 11,9 millió euró humanitárius segély nyújtására vállalt kötelezettséget,  ebbe tartozik bele a fent említett 38 millió euróból az egészségügyi rendszerek megerősítésére szánt 8 millió euró is. E mellett humanitárius szakemberek érkeztek a térségbe, hogy nyomon kövessék a helyzet alakulását és kapcsolatot tartsanak a partnerszervezetekkel, illetve a helyi hatóságokkal.


Jelen ismeretek szerint a régióban most első ízben jelent meg ebolavírus. A fokozottan fertőző vírus vérrel vagy más testnedvekkel való érintkezés útján terjed emberről emberre.


Az Európai Bizottság az Egészségügyi Biztonsági Bizottság keretében szoros együttműködést folytat a tagállamokkal, hogy tájékoztassa őket a legfrissebb fejleményekről, illetve gondoskodjon az intézkedések összehangolásáról. Az Egészségügyi Biztonsági Bizottság utazási tanácsokat tartalmazó tájékoztató füzetet állított össze, amely az EU valamennyi hivatalos nyelvén elérhető.

Utoljára frissítve: 2014-09-06 23:28:57

További híreink
Varieték hangulata a Zsolnay Negyed Éjszakáján
Exkluzív éjszakai tárlatvezetések, tűzshow, gyerekprogramok, slam poetry, koncertek, bűvész és akrobata előadások várják az érdeklődőket Pécsen a Zsolnay Negyedben.
2023-09-15 02:18:53, Hírek, Fókuszban Bővebben
A SzínHáz borai: Rozé ‘22 és a Summa Merlot
Folytatódik a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése.
2023-05-26 22:58:29, Hírek, Fókuszban Bővebben
Energiatudatosság és a mesterséges intelligencia
Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia lesz a XVI. Pollack Expo fókuszában.
2023-04-12 02:22:41, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Egyetemi Borbirtok és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködése új szintre lép.
Bővebben >>