. Ma Gedeon napja van.
Lopott a cégvezető
2019-04-05 13:10:15
Lopott a cégvezető

Lopott a cégvezető

Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség a pécsi Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen - közölte a Tolna megyei főügyész pénteken az MTI-vel.


Magyar Pál közleményében  a következő olvasható: A vádlott 2014. március 7-től látta el a cégvezetői tisztséget, és pozíciójából adódóan a gyár területén ellenőrzés nélkül közlekedhetett. Ezt kihasználva 2016. április 26-án több mint 11 millió forint értékben  tulajdonított el porcelánból készült termékeket. Ezek egy részét a gyár különböző részein önkényesen vette magához, majd onnan ellenőrizetlen módon juttatta ki. Az ellopott tárgyakat  a rendőrség a vádlott lakóhelyén lefoglalta. A többi áruhoz  viszont úgy jutott hozzá, hogy valótlan tartalmú selejtezési jegyzőkönyveket írt alá, a rajtuk szereplő porcelánokat  pedig az üzem egy olyan raktárába vitette, amihez kulcsa volt, onnan autóval szállította el.


A férfi emellett valótlan tartalommal adott ki minőséget tanúsító nyilatkozatot mázas tetőcserepekről, amiket  egy fővárosi  épület tetőrekonstrukciójához rendeltek meg, illetve más kerámiatermékekről is aláírt hasonló dokumentumokat.


A szekszárdi ügyészség a vádlottal szemben halmazati büntetésül börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától való eltiltást, továbbá a gazdálkodó szervezetek vezetésére kiterjedően a foglalkozástól határozott időre  történő eltiltásra és vagyonelkobzásra tett javaslatot a Pécsi Járásbíróságnak.

Utoljára frissítve: 2019-04-05 13:11:02

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség...
Bővebben >>