. Ma Emma napja van.
Magyarországi Németségért Arany Dísztű Horváth Etelének
2020-01-12 21:50:45
Magyarországi Németségért Arany Dísztű  Horváth Etelének

Magyarországi Németségért Arany Dísztű Horváth Etelének

Az első ízben 1994 decemberében megválasztott kisebbségi önkormányzatok megalakulásának évfordulóján rendezi meg évről évre a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Német Önkormányzatok Napját, idén Pécsett.


A Kodály Központban  megrendezett gálaműsorra az ország minden egyes pontjáról érkeztek vendégek.  A megjelenteket  Englenderné Hock Ibolya, a  Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke köszöntötte. Beszédében egyebek mellett szólt arról, hogy az elkövetkezendő időben még több segítséget szeretnének adni a települési német önkormányzatok által fenntartott intézményeknek, e mellet tovább folytatódik a pedagógus-ösztöndíj program, e mellett új tantervek készülnek.  Kitért arra is, a  tervek között szerepel az ifjúságot érintő tevékenységek még  intenzívebben támogatása, ahogy az egyesületek, kultúrcsoportok továbbra is számíthatnak az országos önkormányzat segítségére.  Szólt arról is, lehetséges, hogy nem minden terv valósul majd meg, vagy hogy az erőfeszítéseink ellenére néha-néha kudarcot vallanak, ám a maga részéréről úgy gondolja, a legfontosabb az összetartás, a tenni akarás.


Ausztria magyarországi nagykövete, Elisabeth Ellison-Kramer  pedig  arra hívta fel a  figyelmet,  hogy a kisebbségek a maguk kultúrájával az egész társadalom kultúráját gazdagítják, az adott népet nyitottabbá, toleránsabbá, színesebbé teszik. A Magyarországon élő német népcsoport tagjai - költők, polgárok, iparosok, értelmiségiek, földművesek - az államalapítás óta jelentős hatással voltak az ország történelmére, kultúrájára. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata ezen örökség továbbvitelében települési önkormányzatok, egyesületek, kulturális csoportok százainak ernyőszervezeteként rendkívül fontos szerepet játszik.


A magyarországi német közösség Európa német kisebbségei számára megbízható és számottevő partner -  emelte ki beszédében Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának (FUEN) elnöke. Kitért arra is, hogy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának egykori elnöke, Heinek Ottó rendkívül sokat tett azért, hogy a FUEN-en belül létre jöhetett a Német Kisebbségek Munkacsoportja. Hangsúlyozta Magyarországon  példaértékű a nemzetiségek helyzete. Szólt arról is,  fontos,hogy e népcsoportok megőrizzék, ápolják önazonosság-tudatukat. Az egyént elsősorban az anyanyelve, az anyanyelvű kultúrája határozza meg, az a szellemi közösség, amelynek része. Emellett megfér a többi identitása. Nem is lehet rangsorolni az identitásokat, hiszen a többes identitás senkitől semmit nem vesz el, nem hoz létre meghasonulást, hanem sokkal inkább gazdagítja, erősíti az egyént, a közösséget, a régiót és az egész országot.


A gálán az idei évben tizenhetedik alkalommal vehették át magyarországi német középiskolás, illetve friss diplomás fiatalok a Koch Valéria Díjat kiemelkedő iskolai teljesítményük és a nemzetiségi területen végzett munkájuk alapján, illetve német nemzetiségi témában megírt kiváló diplomamunkájukért.  Első alkalommal adták a 2018-ban elhunyt elnökéről elnevezett Heinek Ottó Díjat, amelyet két fiatal tudós dr. Bechtel Helmut Herman és dr. Márkus Beáta érdemelt ki.


A  Magyarországi Németségért Arany Dísztűt, a német nemzetiség legmagasabb kitüntetését  pedig  ebben az esztendőben  a véméndi Horváth Etelének,a magyarországi német néptánc mozgalom meghatározó alakjának, Láng Ferencnének, a hazai német óvodapedagógia kiemelkedő egyéniségének és dr. Tóth Ágnes történész, egyetemi oktatónak, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársának, a Pécsi Tudományegyetem Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszékének vezetőjének ítélték oda.


A gálaműsor szereplői mindannyian a mindennapokban is sokat tesznek  a német hagyományok és nyelv ápolásáért. A Kodály Központban ez alkalommal a Total Brass Együttes, a Ritter Zenekar,  az AlteKameraden Zenekar, a Vecsési Ifjúsági Fúvószenekar, a Blumenstrauß Kórus, a Koch Valéria Ifjúsági Kórus volt hallható,  nyelvjárási történeteket adott elő Koczor Emma, Gerner Hannes, Tallér Nikolett, Megyesi Renáta ,  fellépett a Solymári Gyermektánccsoport,  a Magyarországi Német Színház társulata, a Fünfkirchen-Leőwey Táncegyüttes.

(fotó: May Péter)

Utoljára frissítve: 2020-01-12 21:51:26

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Húsvétvasárnap kell majd a nyári időszámításra átállni, és ennek a sok negatív következménye mellett van egy k...
Bővebben >>