. Ma Csongor napja van.
Már folyik ellene eljárás
2019-11-22 21:11:39
Már folyik ellene eljárás

Már folyik ellene eljárás

A Pécsi Járásbíróság  elrendelte egy hónapra különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt Sz. A. gyanúsított letartóztatását.


A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított nő bűnszervezetet hozott létre abból a célból, hogy 2018-tól az Európai Unió egyik tagállamából beszerzett különböző élelmiszeripari termékeket  - jellemzően cukrot  és étolajat -  az utánuk  felmerülő  általános forgalmi adó megfizetése nélkül tudják továbbértékesíteni. Ezen  élelmiszeripari termékek árát olyan alacsonyan tartották, amivel érdekelté tették a hazai viszonteladókat, hogy tőlük szerezzék be ezeket. A gyanúsított által létrehozott bűnszervezet a közösségen belüli beszerzés után keletkező áfá-t nem  fizette be, s ezzel  a  2018-tól kezdődően 940.576.000 forint  vagyoni hátrányt okozott.


Miután a  bíróság úgy látta tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlyára – a bizonyítási eljárást veszélyeztetné azzal, hogy a tárgyi bizonyítékokat megsemmisítené, vagy elrejtené, illetve összejátszana a többi  gyanúsítottal, a tanúkkal,  a vallomásaikat egyeztetné, ezért elrendelte Sz. A. letartóztatását. E mellett indokoltá tette az is, hogy  a gyanúsítottal szemben ugyanilyen bűncselekmény miatt  már folyik büntetőeljárás, ezért tartani lehet attól is, a terhére rótt bűncselekményt tovább folytatná.


A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.

Utoljára frissítve: 2019-11-22 21:13:22

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
Bővebben >>