. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Mars-küldetés és a legnagyobb meteorit
2019-03-18 03:00:04
Mars-küldetés és a legnagyobb meteorit

Mars-küldetés és a legnagyobb meteorit

Immár ötödik alkalommal veszi kezdetét  a Csillagászati Hét a Zsolnay Kulturális Negyedben március 18-24. között.


A Csillagászati Hét keretében az érdeklődők többek között részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe. Ráadásul a Holdra szállás 50 éves évfordulója kapcsán látható lesz az ország legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető holdi meteoritja is.


Az esemény meghívott vendégelőadója lesz Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja, akiről még egy aszteroidát is elneveztek. Hétfőn hallható előadását A Tejútrendszer felfedezése: a Gaia európai űrteleszkóp eredményeiről címmel tartja.


Hogyan jutottunk el Galilei távcsövétől a harminc–negyven méter tükörátmérőjű extrém nagy távcsövekig? Melyek azok az asztrofizikai kérdések, amelyek megfigyeléséhez milliárd euró/dollár költségű obszervatóriumok épülnek? Ezekre a kérdésekre is választ ad  majd Mosoni László csillagász előadása, amelynek címe Bolygókeletkezés nagyító alatt: hatalmas távcsövek – apró részletek.


Kovács József (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium) előadása Kip Thorne Az Interstellar és a tudomány című könyve alapján exkluzív bepillantást enged Christopher Nolan Csillagok között című filmjének tudományos hátterébe.


Az érdeklődők  e mellett előadást hallhatnak a műholdas távérzékelésről is és megtudhatják, hogy az 50 évvel ezelőtti holdra szállás fényében mire számíthatunk a következő fél évszázadban.


Az etyeki Korda Filmstúdió munkatársa, Sándorfi Richárd  pedig beavatja a hallgatóságot azokba a kulisszatitkokba, filmes trükkökbe, amelyek segítségével az elmúlt időben olyan meghatározó sci-fi produkciók születtek a stúdióban, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Mentőexpedíció és a NatGeo: Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozata. Aki gondolkodott már azon, hogy miként készült a Halálcsillag, hogyan utazhatunk feketelyukon keresztül, vagy vajon tényleg terem-e krumpli a Marson, az jöjjön el, csatolja be az övét és „Csubi, kapcsoljunk hiperűrsebességre”!


Szerdán és pénteken az általános iskolások vehetnek részt Mars-küldetésen, amelynek keretében robotot irányíthatnak a vörös bolygó felszínén, és űrhajós sisakot is felpróbálhatnak.

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
Bővebben >>