. Ma Emma napja van.
Maszkban is menő vagy
2020-10-30 19:36:51
Maszkban is menő vagy

Maszkban is menő vagy

A PTE Táncegyüttes látványos fotói bizonyítják, hogy extrém körülmények között sem csúszik le a maszk.


A PTE Táncegyüttes egyedi fotósorozatban mutatja be a helyes maszkviselést, a járványügyi szabályok betartását, de még az immunrendszer erősítésének lehetőségeit is. Mindezt teszik meghökkentő, ámulatba ejtő táncos mozdulatokkal, akrobatikus elemekkel. A képeken látható lebegve relaxáló, más nyakában állva kezet fertőtlenítő, vagy éppen gyümölcsökkel zsonglőrködő táncos is. A cél a figyelem felkeltése a maszkviselésre zárt terekben, buszmegállókban, a távolságtartásra, a higiénés szabályokra, valamint a megelőzés olyan lehetőségeire, mint az egészséges táplálkozás,a szabadban végzett testedzés, pihenés.


A Pécsi Tudományegyetem már ez idáig is élen járt a járványügyi helyzet gyors és szakszerű kezelésében, ezúttal az egyetemi és középiskolás fiatalok veszik ki ebből a részüket. A hazánkban egyedülálló kampány védnöke prof. dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára, aki a PTE korábbi rektoraként 2011-ben részese volt a PTE Táncegyüttes létrejöttének

 

A PTE Táncegyüttes a campus  húsz évvel ezelőtt útjára indult Táncoló Egyetem projektből nőtte ki magát. Tagjai a jelenlegiek mellett a leendő hallgatók, a gyakorló gimnázium tanulói. (fotó: Portrait Maffia)

Utoljára frissítve: 2020-10-30 19:37:53

További híreink
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
Bővebben >>