. Ma Emma napja van.
Még kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe
2019-12-22 21:39:09
Még kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe

Még kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe

A Lafarge Cement Magyarország Kft.  Királyegyházán végrehajtott környezetvédelmi beruházásának eredményeként csökken a gyár szén-dioxid kibocsátása.

 

Mint Hoffmann Tamás, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, a közel 2 milliárdos, saját beruházásban megvalósult fejlesztés lehetővé teszi a fajlagos szén-dioxid kibocsátás csökkentését, ami lehetővé teszi  a cementgyár hosszú távú környezettudatos és versenyképes működését. Kitért arra is, a  beszerelésre  került technológiával új lehetőségek nyílnak meg a helyi, hatékony hulladékgazdálkodás területén is, amelynek eredményeként az alternatív tüzelőanyagok arányát 60 százalékról 80 százalék fölé tudják emelni.
 
Mindehhez Cobuz Marcel, a LafargeHolcim Európáért felelős igazgatója a következőket tette hozzá, nagy hangsúlyt helyez a cégcsoport a környezetvédelemre. Ennek sarokpontjait a 2030-as Fenntarthatósági Stratégiában fektették le, amelynek fókuszában a szén-dioxid kibocsátás csökkentése áll. Hangsúlyozta, a magyarországi beruházás ezzel a törekvéssel  összhangban valósult meg, ugyanis a fejlesztés eredményeként további 10 százalékkal tudja csökkenteni a gyár a fajlagos szén-dioxid kibocsátását.
 
A Királyegyházi Cementgyár környezetvédelmi beruházásainak sora vette kezdetét, akkor kezdték el az alternatív tüzelőanyagok használatát, amellyel nemcsak a fosszilis energiahordozók alkalmazását csökkentették, hanem az egyébként szemétégetésre, illetve lerakásra ítélt hulladékok újrahasznosítása is elköteleződött. Mindezt a cementgyártás zárt technológiája tette lehetővé, a felhasznált tüzelőanyagok ugyanis beépülnek a cementbe és ott hasznosulnak, oly módon, hogy közben a cement minősége nem változik.
 
A mostani beruházás középpontjában ezúttal az úgynevezett klór-bypass technológia áll, amelynek lényege, hogy az  alternatív tüzelőanyagok égetése során felszabaduló klórt leválasztják, ezzel csökkentve a klinker és az abból készült cement klórtartalmát. A zárt rendszerben kivételre kerülő gázelegyet mészkőliszttel keverik össze, majd ezt követően a rendszerre épített zsákos portalanítóval megtisztított port (bypass-por) leválasztják és a tisztított gázt a klinker hűtési technológiába vezetik vissza. A környezetvédelmi beruházás talán leglátványosabb elemei  a bypass-por tárolására  alkalmas, a hőcserélő torony melletti közel 1000 tonnás, valamint a cement malmok közelében  felépült 100 tonnás csúszó-zsalus technológia alkalmazása felépül siló.

A következő lépésben az alternatív tüzelőanyag tároló bővítésére kerül sor 2020 első félévében.

Utoljára frissítve: 2019-12-22 21:42:14

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
Bővebben >>