A Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott a hatályon kívül helyezést követően megismételt eljárásban.
A megállapított tényállás szerint a pécsi autóbuszflotta 2015. évi lecserélése során a városi tömegközlekedést biztosító társaság az eredetileg rendelkezésre álló ajánlathoz képest indokolatlanul magasabb, több százmillió forinttal megemelt áron vásárolt használt Volvo autóbuszokat.
A beszerzést megelőző egyeztetések alapján a járművek vételára és a kapcsolódó költségek együttes összege mintegy 2,46 milliárd forintban volt meghatározható, ezzel szemben a társaság végül 3,32 milliárd forintot fizetett ki.
Az árkülönbözet olyan gazdasági szereplőknél jelent meg, akik a buszok beszerzésében érdemi, a kifizetéseket megalapozó teljesítést nem végeztek, ugyanakkor az eljárás során ennek a látszatát keltették. A pénzmozgások eredményeként jelentős összegek jutottak a másod- és negyedrendű vádlotthoz. A tranzakció következtében a több mint 98%-ban a pécsi önkormányzat tulajdonában álló közlekedési társaságot 877 683 683 forint vagyoni hátrány érte.
Az ügyben előbb Hollandiában, majd Magyarországon indult nyomozás, miután a másodrendű vádlott egy hollandiai pénzintézet fiókjában – lottónyereményre hivatkozással – 900.650 euró készpénzt kívánt saját számlájára befizetni.
A Pécsi Ítélőtábla a Szekszárdi Törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta, ezzel jogerősen megállapította a másod- és a negyedrendű vádlott bűnösségét társ-tettesként elkövetett gazdasági csalás és pénzmosás bűntettében. A másodrendű vádlottat 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, míg a negyedrendű vádlottat 5 év börtönbüntetésre és 5 év kiutasításra ítélte, továbbá mindkettőjükkel szemben 49.498.566 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Egyúttal rendelkezett arról is, hogy a holland hatóságok által 2017-től lefoglalt 900.650 euró összeget a lefoglalás megszüntetése mellett a sértett gazdasági társaság részére kell kiadni.
A másodfokú bíróság egyben elrendelte a nyilvános ülésen jelenlévő másodrendű vádlottal szemben a rá kiszabott börtönbüntetés azonnali megkezdését.