. Ma Rafael napja van.
Megújul a mikrobiológiai labor
2018-06-05 02:36:03
Megújul a mikrobiológiai labor

Megújul a mikrobiológiai labor

A Baranya Megyei Kormányhivatal közel 200 millió forintot fordíthat mikrobiológiai laboratóriumának fejlesztésére.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának Laboratóriumi Osztályán lévő mikrobiológiai laboratórium három – Baranya, Tolna, Somogy – megyére terjedő ellátási területén végez hatósági és járványügyi, valamint diagnosztikus mikrobiológiai vizsgálatokat. Mint azt Müllerné dr. Juhos Bernadett főigazgató elmondta, az utoljára 2005-ben fejlesztett laboratóriumi műszerpark megújításával – és az ezáltal lehetővé váló XXI. századi vizsgálati módszerekkel – a kormányhivatal is hozzájárul ahhoz, hogy a Dél-Dunántúlon javuljon a betegellátás színvonala, elégedettebbek legyenek a betegek és hozzátartozóik.

A három megyés ellátási területről a laboratórium felé érkező diagnosztikus mikrobiológiai vizsgálati kérések száma évente meghaladja a száztízezret is.  Az ezzel járó jelentős leterheltség mellett, a jelenlegi technikai és személyi feltételekkel átlagosan 48 óra telik el a lelet beérkezése és a vizsgálati eredmény kiküldése között. Ez az úgynevezett leletátfordulási idő akár 12 órára is lecsökkenthető a laboratórium műszerpark modernizálásával, az új diagnosztikus automatarendszerek használatával.

– Az új műszerekkel a szakemberek a diagnosztikai feladatokat gyorsabban és az eddigieknél kisebb hibalehetőséggel tudják majd elvégezni. A gyorsabb, precízebb vizsgálati eredményeknek köszönhetően a kezelő orvos is pontosabb diagnózist állapíthat majd meg, és ezáltal hamarabb jut a beteg a megfelelő terápiás ellátáshoz – hangsúlyozta Ungváriné dr. Kisvári Katalin, a projekt vezetője.

Az európai uniós forrásból megvalósuló kormányhivatali projekt keretében korszerű, automatizált labordiagnosztikai eszközöket szereznek be, amelyeknek köszönhetően gyorsabb és pontosabb vizsgálatokat végezhetnek a szakemberek. A fejlesztésnek köszönhetően a térségben közel 1 millió  ember részesülhet jobb egészségügyi ellátásban a tervek szerint  október közepétől.

További híreink
Középpontban a fa
Német nemzetiségi tanösvényt avattak a hét végén Fekeden.
2018-06-18 21:06:03, Hírek, Környezetünk Bővebben
3276 expedíciós nap
Kiállítás nyílt Pécsett Balázs Dénes múzeumalapító geográfus emlékére.
2018-06-08 20:25:03, Hírek, Környezetünk Bővebben
Új szerepben a gyerekkönyvtár
Teljes körű felújítás, belsőépítészeti átalakítás és eszközbeszerzés is a része annak a több mint 32 milliós projektnek, amely a napokban kezdődött a komlói gyermekkönyvt...
2018-05-30 02:28:02, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ebben az esztendőben első alkalommal a Pécsi Ipartestület is gyereknapra várja a gyerekeket május 27-én, vasár...
Bővebben >>