. Ma Emma napja van.
Megújult a Dóm tér Pécsett
2019-06-24 22:12:35
Megújult a Dóm tér Pécsett

Megújult a Dóm tér Pécsett

A mintegy 600 millió forintból megújult, több mint négyezer négyzetméteres Dóm teret ünnepélyes keretek között adták  át a pécsieknek.

Az 1891-ben épült Dóm tér a Pécsre látogató zarándokok, turisták, és persze a városiak egyik kedvenc helye, amelynek felújítása mintegy 600 millió forintból –nagy részben kormányzati támogatásból – valósult meg, amelynek során egyebek mellett kicserélték az ódon vízelvezető rendszert, a régi, balesetveszélyes  burkolatot újra cserélték. Restaurálták a téren álló obeliszkeket, új kandelábereket helyeztek ki, a megújult kerítés elé növényeket ültettek, valamint ülőalkalmatosságokat is kialakítottal.

A fejlesztés elsődleges célja egy olyan mutatós, modern, de barátságos belvárosi tér létrehozatala, ami alkalmas rendezvények megtartására, de ugyanakkor a székesegyház is minden pontjáról jól látható.

A pécsi Dóm tér burkolatcseréjét megelőző régészeti kutatások számos új információval is szolgáltak a pécsi püspökvár történetével kapcsolatban. Többek között, hogy a székesegyház déli oldala előtti terület a 19. század óta funkcionál térként, előtte a középkori püspökvár részét képezte, az erődítés védművei és épületei vették körbe a középen elhelyezkedő udvart, ami a mai tér előzményének tekinthető.

A déli irányban meredeken lejtő, patakokkal körbevett, erdősült terület emberi hasznosítása a római korban  kezdődött el.  Ezen a területen alakították ki a késő római ókeresztény temetőt, a korábbi temetőtől elkülönítve. A korszak jellegzetes téglasírjai és sírépítményei közül több már megtekinthető a nagyközönség számára is. Mivel ezek az emlékek  általában 1,5 – 3,5 méter mélyen rejtőzködnek a mai tér burkolata alatt, ezért a csak felszíni kutatást igénylő burkolatcsere során újabb korszakbeli emlék nem látott napvilágot. A járulékos beruházásként végzett csapadékelvezető rendszer cseréje során vált ismerté az utolsó temetői építmény, igaz még 2016-ban, a munkálatok második szakasza folyt  csak az elmúlt esztendőben.

Pécs középkori neve Quinqueecclesiae, a Karoling-kori Quinque Basilicae településnévből eredeztethető, ami a 9. században öt, a kor viszonyai szerint templomnak tekinthető késő római temetői épületről kapta a nevét. Az egykori temetőből a szakrális kontinuitásnak köszönhetően lett település, amelynek a temploma a felújított I. számú Cella Trichora lett a Dóm tér északnyugati sarkánál. Az már az elmúlt évek kutatásaiból ismertté vált, hogy azt kis kápolnaként a 16. század elejéig használták.

Az elmúlt esztendőben a régészeknek annyi újat sikerült még megtudniuk, hogy nem önálló épület volt, hanem a középkori belső vár nyugati oldalán emelkedő épület északi oldalához építették hozzá.

A püspökvár kezdeteiről, Árpád-kori és 14. századi történetéről viszonylag keveset tudunk, azonban a tér felújítása során annak területén sikerült kimutatni legalább két olyan építési periódust, amelyek ezen időszakhoz köthetők.

A nagymérvű megerősítési munkálatok és építkezések a 15-16. században folytak. A vár ekkor nyerte el azt az arculatát, ami az 1543-1686 közötti hódoltság korának időszakában is nagyrészt megmaradt. Eddig is erről a  korról rendelkeztek a régészek a legtöbb információval, mivel ebből az időszakból ábrázolások és alaprajzok is fennmaradtak. A legtöbb falmaradvány, ami  2018-ban a felszínre került, ebből az korszakból származik, amelyek segítségével szakaszolni lehetett a vár építésének folyamatát. E mellett Szathmári György püspök palotájának helyét is megnyugtatóan sikerült tisztázni, azonosítani lehetett az ehhez kapcsolódó megelőző bontási munkálatokat is. Szerencsés módon egy hódoltság kori épület is azonosíthatóvá vált.

A feltárások során, komolyabb földmunka, ásatás nélkül is előkerült a középkori falak körülbelül 70 százaléka. A többi és a korábbi római emlékek megőrzik titkukat az utókor számára az új burkolat alatt. (fotó: MTI/ Sóki Tamás)

Utoljára frissítve: 2019-06-24 22:13:13

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>