. Ma Auguszta napja van.
Messziről magasra
2019-11-17 22:26:51
Messziről magasra

Messziről magasra

Negyedik alkalommal lépnek fel a Kodály Központban a  Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és az intézmény által meghívott művészek.


Évről évre azzal a céllal állítják össze műsorukat, hogy megmutassák milyen értékeket hordoz a cigányság, ami az iskola mindennapjaiban, oktatási rendszerében is fontos szerepet tölt be, tetten érhető.

A Messziről magasra címet viselő idei műsorukba is igyekeztek új színeket, különleges elemeket belevinni. A gimnázium fenntartójának a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft-nek ez már immár a negyedik rangos nagy koncertje lesz a diákok részvételével.

Az intézményben öt évvel ezelőtt indult a művészeti képzés, az ott megszületett produkciók bemutatásához a Kodály Központ adott helyet. Akkor nem gondolták, hogy már az első alkalommal az ezer hely gazdára talál. A koncertek a cigány diákoknak lehetőséget teremt a bemutatkozásra, sikerélményt jelent számukra. A műsorok összeállításában az egész iskola részt vesz. A gyerekek készítik el a bemutatkozó spotokat, ahogy a színpadképet is. Esztendőről esztendőre nagy nevek is fémjelzik ezeket  a bemutatókat, mesterek és tanítványok egyszerre lépnek színpadra.

Az előző években zajos sikert aratott Tavaszváró Nemzetiségi Koncert, a Valaha madarak voltunk, vagy akár a legutóbbi Hangok címet viselő.  Az idei ősi, autentikus népzenén alapul, és a zene, a tánc és az ének mellett fontos üzenetet hordoz a háttér képi világa is. A hangsúly a családhoz kapcsolódó ősi, autentikus népzenére helyeződik, amellyel ismét az együttműködés fontosságára, valamint a jelentős értékeket magában hordozó  cigány/roma örökségre kívánják felhívják a figyelmet. A színpadot ismét roma és nem roma zenészek, táncosok, énekesek népesítik majd be, elhangzanak dalok beás, lovári és magyar nyelven is.

Az előadás címét annak idején Szolcsányi Jánosné, a Leőwey Gimnázium volt igazgatónője találta ki, ahol a messziről érkezett gyerekek minél magasabbra juttatása volt a cél, ami teljesen megegyezik a Gandhiban kitűzöttekével.

A koncert november 19-én, este hét órakor kezdődik a Kodály Központban.

Utoljára frissítve: 2019-11-17 22:29:32

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Egyetemi Borbirtok és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködése új szintre lép.
Bővebben >>