. Ma Auguszta napja van.
Minden egy helyen
2018-07-24 02:56:50
Minden egy helyen

Minden egy helyen

Letették Pécsett a Szent Mór Iskolaközpont tagóvodájának alapkövét.
 
A Pécsi Egyházmegye a saját fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont tagóvodáját mintegy 800 millió forintból fejleszti, bővíti. A történelmi belvárosban, a Káptalan utcában megépülő új gyerekintézmény kettő üresen álló telken kap helyet, amelyek egyesítéséhez az Örökségvédelmi Hivatal hozzájárult, mivel a két helyrajzi számon nyilvántartott terület korábban is egy telket alkotott.

Az új óvoda két épület összekapcsolásával jön létre, úgymint a Káptalan utcai telken épülő új részt a délnyugati oldalon a szomszédos Janus Pannonius u. 8. udvarában álló már meglévő konyhaépület átalakításával és összekötésével alakítják ki a szakemberek. Az új óvodában a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb udvaron játszhatnak majd a gyerekek, ahol az életkorúknak megfelelő játékokat helyeznek el. a tervek szerint 2019 tavaszára elkészülő,  közel 1200 négyzetméteres épületben a csoportszobák mellett, egy aula és egy többcélú rendezvényterem is helyet kap. A nevelési munkát segítő fejlesztő eszközökkel, vadonatúj berendezésekkel gazdagodik majd a tagintézmény.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő 9 óvodában, 10 általános iskolában, 4 gimnáziumban valamint 1 kollégiumban közel 3750 gyermeket 424 pedagógus oktat és nevel. A Szent Mór Óvodában jelenleg 3 csoportban 6 óvónő és 4 dajka nevel összesen 65 gyermeket. A bővítésnek köszönhetően a jövőben 4 csoportban 8 óvónővel és 4 dajkával 95-100 gyermeket tudnak fogadni.

További híreink
Tavaszvárás és húsvéti készülődés
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megrendezik Országos Ifjúsági Tojásfestő Versenyt is.
2024-03-29 02:07:48, Hírek, Környezetünk Bővebben
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Határtalan lehetőségek az agykutatás hónapján kognitív képességeink fejlesztésére.
Bővebben >>