. Ma Rudolf napja van.
„Mindenki pécsi akar lenni”
2019-07-25 22:32:31
„Mindenki pécsi akar lenni”

„Mindenki pécsi akar lenni”

A Pécsi Tudományegyetemre  idén több hallgató nyert felvételt, mint az elmúlt esztendőben.


A PTE úgynevezett első helyes kampánya – amelynek egyik fontos eleme a Rektori Ösztöndíj volt – érezhetően  eredményes volt, az utólagos sorrendmódosítással az egyetemet első helyen megjelölők  száma közel kétszázzal nőtt.


A közel ötezerkettőszáz felvett hallgató 61 százaléka a PTE valamely alapképzésén, 17 százaléka az osztatlan, míg 14 százaléka mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, a FOKSZ képzéseken a felvettek 8 százaléka tanul majd. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, a felvettek több mint 81 százaléka a támogatott szakokra került be. A jelentkezők  jelentős része a nappali tagozatra adta be jelentkezési lapját,  a felvettek 72 százaléka a teljes idős képzésen kezdheti meg tanulmányait a 2019/2020-as tanév őszi félévében.

 

A felvettek számát vizsgálva is is hasonló a sorrend, a legtöbb hallgató, több mint 650 fő az ápolás és betegellátás alapszak különböző szakirányaira érkezik, az általános orvos osztatlan és a pszichológia és a gazdálkodási és menedzsment alapszakokon több mint 200-200, a jogász osztatlan képzésen közel 200, a mérnökinformatikus alapszakon 170, míg az osztatlan tanári szakokon közel 250 hallgató kezdheti meg tanulmányait. A képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartozik az ápolás és betegellátás, az általános orvos, a jogász és a pszichológia szak, de sokan érdeklődtek az osztatlan tanári szakok, valamint a mérnökinformatikus, a fogorvos, a gazdálkodási és menedzsment szakok iránt is.


A legmagasabb ponthatárok a germanisztika [német nemzetiségi] (490) a kommunikáció és médiatudomány (461), a nemzetközi tanulmányok (458), a jogász (460), a pszichológia (436) szakon, és az osztatlan tanári szakokon (max. 461) voltak.
Idén a PTE legtöbb kara növelte hallgatói számát, az általános felvételi eljárásban elért eredményeket tovább javítják az új külföldi és a pótfelvételi eljárásban bekerülő hallgatók. Összességében 2019 őszén várhatóan 7000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait  az egyetem karain.

Utoljára frissítve: 2019-07-25 22:33:02

További híreink
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Környezetünk Bővebben
A versek veszik birtokba a várost
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
2024-04-09 21:59:42, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség...
Bővebben >>