. Ma Csongor napja van.
Minőség kompromisszumok nélkül
2019-09-11 21:19:00
Minőség kompromisszumok nélkül

Minőség kompromisszumok nélkül

Értékes élményeket ígér a Pannon Filharmonikusok új évada, ami francia zeneszerzők műveinek megszólaltatásával, Gilbert Varga vezényletével veszi kezdetét.

A zenekar „aranyfedezetet” nyújt arra, hogy a koncerten eltöltött idő valóban értékké váljon, minőségi kikapcsolódást nyújtva a feltöltődéshez mintegy nyolcvan nagyzenekari hangversenyt adva Pécsen és Budapesten. E mellett számos külföldi fellépés is része az  2019/2020-as évadnak.

Mint Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója elmondta, mintegy kétszáz alkalommal találkozhat a közönség nagyzenekari koncerteken a megyeszékhelyen, a fővárosban, vidéki városokban és a határainkon túl, valamint számos kamarahangversenyt is adnak a régióban.
 
Ebben az évadban is továbbviszik jól ismert bérletsorozataikat, a köztük a Kodályt és Breitnert, valamint az elsősorban a régióban élőknek szóló Pannonicum mellett Budapesten a MüPá-ban is öt alkalommal lépnek fel. E mellett három lemezt is készítenek.

A tavalyi évadhoz hasonlóan idén az együttesnek két vezető karmestere lesz, Bogányi Tibor és Gilbert Varga  személyében.  A két bérletben szereplő műveket közösen választották ki, míg az egyik Gilbert Varga zenei ízlését tükrözi, aki előszeretettel válogat francia zeneszerzőktől, miközben szívesen mutat be kisebb létszámot igénylő műveket is. Így többek között hallható majd Maurice Ravel, Claude Achille Debussy, Édouard Lalo vagy César Franck egy-egy darabja, de Brahms Szerenádját és Szkrjabin Extázis költeményét is előadja vezényletével a zenekar.

Bogányi Tibor, aki már 9. évada vezető karmestere az együttesnek, olyan nagyzenekari darabokat választott bemutatásra, mint Bruckner VII. szimfóniája, Brahms-Schönberg g-moll vonósnégyese vagy Bartók Concertója, amelyről CD felvétel is készül.
 
A két karmester egy olyan  különleges koncert szereplője is lesz, ami az évad egyik kivételes eseményének ígérkezik. A zenekar koncertmestere, Bánfalvi Zoltán legújabb szerzeményének, a Capriccio című csellóversenynek az ősbemutatóján a szólistaként mutatkozik be, Bogányi Tibor csellóművész, a zenakart Gilbert Varga vezényli majd.  

Igazi zenei csemegének ígérkezik az a novemberi ősbemutató, amelyen az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány által mentorált Aaron Holloway-Nahum Vernichtung (Megsemmisülés) című basszus klarinétversenye a román Horia Dumitrache közreműködésével csendül fel.

Az évad végén, június 4-én szintén a Kodály Központ közönsége hallhatja először Gyöngyösi Levente a Trianoni békeszerződés aláírásának centenáriuma alkalmából, a Pannon Filharmonikusok felkérésére írt Trianon kantátáját, amelynek librettóját Visky András erdélyi író, dramaturg, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója írta.

Ebben az évadban is számos vendégművész lép fel majd a Pannon Filharmonikusok koncertjein,  többek között Frankl Péter, Várjon Dénes, Mayu Kishima, Christian Lindberg, Kelemen Barnabás, Zempléni Szabolcs és az Amadinda Ütőegyüttes is színpadra áll.

A vendégkarmesterek sorában ismét ott lesz Kobayashi Ken-Ichiro, két korábbi vezető karmestere Hamar Zsolt és Howard Williams, valamint a fiatal Toby Thatcher is.

A Déli Kulturális Övezetben folytatott kultúraközvetítő szerepben újabb mérföldkövet jelent, hogy már az évad legelején, szeptember 20-án  Pristinában Bogányi Tibor vezényletével az ünnepi nyitókoncert fellépői lesznek  a koszovói Magyar Kulturális Hetek keretében. A több éves hagyományt folytatva idén is karácsonyi ünnepi koncertet adnak Eszéken. Az évad második felében pedig kétnapos turnéra indul az együttes, amelynek első megállója a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, ahol a Győri Filharmonikus Zenekar meghívására lépnek fel, majd a híres bécsi Musikverein következik, ahol  Várdai István közreműködésével és Bogányi Tibor vezényletével lépnek színpadra.

A Kodály Központ rezidens együttesének kamaraformációi és kamaraszimfonikus együttesei zenei ízelítőt is nyújtanak a kisebb településeken élő gyermekeknek és felnőtteknek azzal a szándékkal, hogy kedvet ébresszenek a Kodály Központban elérhető koncertjeik látogatásához. Az ötven előadásra tervezett dél-dunántúli régiós csillagtúrát Pécsen közösségi hetek egészítik ki, amely során a zenekar a város különböző pontjain ad mini-koncerteket.

Utoljára frissítve: 2019-09-11 22:23:29

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
Bővebben >>