Mint minden nemzedéknek, a mostaninak is át kell gondolnia viszonyát a mohácsi  csatához, ehhez a történelmi eseményhez, amelyre a magyarok többsége, mint történelmünk egyik legnagyobb tragédiájára tekint.

Joggal, ám abban már nincs egyetértés, hogy mi volt a gyászos vereség oka, és ki felel az azt követő hódoltság koráért. A közelgő évforduló jó alkalom arra, hogy a történészek újra megvizsgálják mi vezetett a vereséghez, áttekintsék magát az ütközetet, annak következményeit, hogy reális ismeretekkel  készülhessen az ország az 500. évfordulóra.

Erre a nem kis feladatra vállalkozott az a kutatócsoport, amelyik  a Magyar Tudományos Akadémia Kiválósági Együttműködési Programja támogatásával jött létre az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében, Fodor Pál és Pap Norbert vezetésével. A szigetvári Szulejmán sírkápolna kutatásában már számos új, nemzetközi visszhangot kiváltó tudományos eredményt felmutató kutatócsoport geográfus és történész kutatói három év alatt 120 millió forint támogatást felhasználva tehetnek kísérletet a mohácsi csata tudományos kérdéseinek interdiszciplináris kutatáson alapuló megválaszolására.

Hat nagy témakörben indultak új módszereken alapuló kutatások. Úgy mint,  Mohács és környezetének történeti földrajzi rekonstrukciója, amelynek elsődleges  célja az ütközet főbb helyszíneinek meghatározása. E mellett  az események pontosabb rekonstruálása, a csatára, előzményeire és következményeire vonatkozó régi források újraértelmezése és új források feltárása is a feladatok között szerepel. Természetesen régészeti kutatások is részei a projektnek, ugyanúgy, mint az ütközet  miként jelenik meg a történetírásban, a művészetben, az irodalomban,  a folklórban, zenében és néphagyományban. E mellett azt is vizsgálják, hogy az úgynevezett második mohácsi csata (1687), valamint Mohács és a hasonló - közép-európai és a balkáni - sorsdöntő csaták  milyen szerepet töltenek be az egyes  nemzetek önértelmezésében. A projekt résztvevői számos szakmai jellegű  tanulmány mellett a hiányzó összefoglalások és forráskiadványok elkészítését vállalták.

A 2018 elején indult munka máris sok új eredménnyel szolgált. Az egyik, a több mint száz éve a csata helyszínét illető viták végére kerülhet pont a kevés név szerint ismert földrajzi pont pontos megállapításával és a tömegsírok feltárásával. Ezek ismeretéhez jutottak közelebb a kutatók azzal, hogy sikerült megtalálni a csata egyik helyszínén a 17. században létesített és a 20. század elejéig emlékezetben tartott oszmán győzelmi emlékmű pontos helyét, jellegét és változási folyamatait. Ez a szakrális építmény - egy keleti stílusú pavilon -, ami Szulejmán szultánnak állított emléket, az eszék-budai hadiút mentén álló és a 20. század második felében megsemmisült Törökdombon állt.

A másik fontos eredmény az, hogy  fény derült arra is, a közvetlen és a későbbi utókor alaptalanul tette felelőssé mindenért a Mohács előtti Magyarország vezetőit. Ahogy a korabeli történetírás teljes körű vizsgálata kimutatta, rögtön a csata után megkezdődött az a mai napig is folyó bűnbakkeresés, amelynek elsősorban a Jagelló-uralkodók és Szapolyai János estek áldozatául. Lejáratásukban nagy szerepet játszottak a trónra áhítozó Habsburgok, s az ő szempontjaik szivárogtak át a későbbi magyar történetírásba is. A folyamat másik nagy nyertesei a Hunyadiak lettek, akik valódi teljesítményüknél jóval pozitívabb megítélést kaptak az utókortól.