(jegyzet)A jelenleg zajló női kézilabda világbajnokságon lezárult a csoportkör.

Talán mindenki tudja, mert közérdeklődésre tart számot; Tunézia, Szerbia, Montenegró, Dánia és Japán volt a házi feladat első körben lányaink számára, Németh András vezetésével. A felsorolt ötösből a legkevésbé érthető eredményt Montenegró ellen produkáltuk, 32:15 arányban kaptunk ki.

Se támadás, se védekezés, se kapusteljesítmény. Ami pedig a legrosszabb; a montenegrói csapatnak még csak verekedve sem kellett védekeznie ahhoz, hogy agyon legyünk verve a kérdéses meccs napján. Nem csoda, hogy a keddi produkciót a helyszínen, Herningben végignéző Elek Gábor, a fradi edzője a találkozó után alaposan, nyomdafestéket nem tűrő módon leszedte a keresztvizet játékosáról, a társaihoz hasonlóan semmit nem mutató Szucsánszki Zitáról. Már csak azért is, mert Görbicz Anita után Zizi a második legfontosabb embere irányító poszton a magyar válogatottnak. Görbe a meccs után rendkívüli beszélgetést hívott össze. Hát igen! 17 fával kikapni Montenegrótól úgy, hogy a magyar válogatottban tömkelegével szerepelnek BL-győztes, vagy BL-résztvevő erős csapatokból, nos, ez finoman szólva ciki. Rettenetesen ciki. Korábban, facebookos felületeken kifejtettem már azt is, hogy Németh András szakmai tudása mellett fénysebességgel száguld el a mai modern kézilabda. Montenegró ellen ennek újabb, ékes bizonyítékát láttuk, azt a hatvan percet negyven eltelte után teljesen feladtuk.

Tunéziáról, a szerbekről és a japánokról most nem beszélek, mert azokat a meccseket szépen lehoztuk, nem volt ezzel baj. A szerdai dán ütközet pedig maga volt a parádé. A skandinávok kapitánya azt se tudta, merre van, amit jól mutatott, hogy a találkozó során egy alkalommal úgy kért időt, hogy közben a csapata gólt dobott, így azt a találatot a játékvezetők végül elvették tőlük. Héttel nyertünk úgy, hogy tízzel is vezettünk. Ez az a szint, amely alá nem mehetünk, ha jövőre olimpián akarunk játszani! Máig nem értem azt a szakmai nullát, amit a lányok mutattak, de következő évtizedekre vonatkozóan kijelenthetem: Soha többet nem akarok látni ilyen „játékot” magyar női kézilabda válogatottól, mint amelyet kedden láttam. Megalázó volt. A szerdai produkció pedig ugyanazt a reakciót váltotta ki belőlem, mint amit a miniszterelnökből focistánk, Európa bajnokságra történő kijutása: Na, ugye! Na, ugye, hogy tudunk mi így is kézilabdázni, ahogy szerdán tettük?! Folytatás következik hétfőn a B csoport harmadik helyén végzett lengyelek ellen.
(Haász Rudolf)