. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Négy az egyben
2020-01-30 02:39:24
Négy az egyben

Négy az egyben

Négy az egyben címmel lesz hallható  a Pannon Filharmonikusok a január 30-i koncertje a Kodály Központban.


A hangzatos elnevezés utal a négy szólóhangszerre, amelyek Robert Schumann négy kürtre és zenekarra írt versenyművében hallhatók.  A kürt kvartettben Zempléni Szabolcs mellett a Pannon Filharmonikusok művészei  Varga Ferenc, Borbíró Máté és Pétersz Árpád játszanak szólistaként. A koncerten Bogányi Tibor vezényletével elhangzik továbbá Jean Sibelius En Saga (Legenda) - szimfonikus költeménye és Johannes Brahms-Arnold Schönberg: g-moll zongoranégyese is.


A kürt ritkán kerül ilyen kiemelt szerepbe a hangversenyeken, mint ahogy ezt a Kodály Központ közönsége hallhatja majd január 30-án. Schumann sokáig eljátszhatatlannak is titulált versenyműve igazi csemegének számít, ezen azonban azenekar pécsi törzsközönsége talán már meg sem lepődik, hiszen az együttes minden évadban igyekszik rendkívül izgalmas kínálattal készülni koncertjeire.


A kürtkvartett művészeti vezetője, Zempléni Szabolcs Szentendrén él, Hamburgban tanít és eközben nemzetközi porondon muzsikál, a világ legrangosabb hangversenytermeiben áll színpadra.  A darabról  a következőről vall: „Nagyon szeretem. Minden kürtösnek van egy-két olyan mű a fejében, amit feltétlenül el szeretne játszani a pályafutása során,  ez a darab is sokaknak nagy álma. A legtöbb kürtös nagyon tiszteli, hiszen az egyik legnehezebb versenymű. Igen tisztán megmutatkozik benne a szerző hangszer iránti  szeretete.  Schumann itt a végletekig kiaknázza a kürtben rejlő technikai finomságokat, inspirálták őt a ventilkürt nyújtotta lehetőségek, a kromatikus skálák, a modulációk.


Sokáig nem is játszották a darabot, mert eljátszhatatlannak titulálták. Ritka volt az a muzsikus, aki  el merte vállalni az első szólamot.  A hangszer fejlődésével és az elvárások növekedésével szerencsére egyre gyakrabban hallható, én is vágytam rá, hogy eljátszhassam – ez három éve történt először.

 

Zempléni Szabolcs mellett a Pannon Filharmonikusok három kürtművésze, Varga Ferenc, Borbíró Máté és Pétersz Árpád lesz hallható szólistaként a mű előadásakor. Mint Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója elmondta, az elmúlt öt évben megfiatalodott a PFZ kürtszólama. A fiatal művészeik kvalitását jól példázza, hogy a szimfonikus zenekarban megszokott szerepük mellett  közönség elé állnak szólistaként is, méltó társaiként  Zempléni Szabolcsnak.  


Schumann  szerzeménye előtt  Jean Sibelius En Saga (Legenda) - szimfonikus költeményét élvezheti a közönség, majd az estet Johannes Brahms műve zárja, melynek megszólaltatásához  eredetileg mindösszesen négy muzsikusra volt szükség.  A zeneszerző nagy tisztelője, az Egyesült Államokba emigrált Arnold Schönberg ültetett át nagyzenekarra. Ebben a változatban  lesz hallható a Pannon Filharmonikusoktól, Bogányi Tibor vezető karmester vezetésével.

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-...
Bővebben >>