. Ma Gedeon napja van.
Négynapos hosszú hétvége- változásokkal
2019-08-17 21:40:29
Négynapos hosszú hétvége- változásokkal

Négynapos hosszú hétvége- változásokkal

Az elkövetkező napokban számos változásra kell számítaniuk az útra indulóknak, de a Pécsett közlekedőknek  is.
 
Változik Pécsen a közösségi közlekedés menetrendje, a parkolási rend és a nyitva tartás is. A pécsi buszok és a vonatok is máshogy járnak majd, de a forgalom is megnövekszik a hosszú hétvégén. Augusztus 20-a nyitva  tartanak a benzinkutak, ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak, az önálló virágboltok, újságosok, édességboltok, vendéglátó- és szórakozóhelyek, valamint a kisebb, jellemzően nonstop üzemelő boltok, illetve a trafikok.

Pécsett a  Tüke Busz Zrt. buszai augusztus 18-án a munkaszüneti, augusztus 19-én a szabadnapi, augusztus 20-án pedig a munkaszüneti napokra meghirdetett menetrend szerint közlekednek.

A pihenőnap-áthelyezés, illetve az augusztus 20-i ünnep miatt a vonatok menetrendje  is változik közlekedési rendje is. Augusztus 18-án és 19-én az ünnepnapra, 20-án a vasárnapra, 21-én pedig a hétfői munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek. A forgalmasabb InterCity vonatokat több kocsival indítják majd.

A Volánbusz távolsági busai vasárnap a munkaszüneti napnak megfelelő, hétfőn a szabadnapi, 20-án pedig a munkaszüneti napi menetrend alapján indulnak majd.

Pécsett, vasárnaptól keddig  az ünnepnapokra való tekintettel  díjmentes a parkolás. A forgalomcsillapított övezetekbe történő behajtás, és az ott történő várakozás ezeken a napokon is engedélyhez kötött.

Több magyarországi autópályán is nagyobb forgalomra kell számítani az augusztus 20-i hosszú hétvégén. Ausztriában és egyes németországi tartományokban augusztus 15-én munkaszüneti nap lesz, ezen felül érvényben lesz a kamionstop is. Várhatóan, az elkövetkező napokban meg nőhet a Magyarországra belépő nehézgépjármű-forgalom, valamint a Románia, Ukrajna felé vezető sztrádán is lassabb lesz a haladás. A hosszú hétvége miatt előreláthatóan a Velencei-tó és a Balaton irányába vezető utakon növekedhet meg még a szokásosnál is jobban a forgalom.

Utoljára frissítve: 2019-08-17 22:38:33

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A leendő magyar űrhajóssal is találkozhatnak az érdeklődők a Csillagászati Héten Pécsen a Zsolnay Negyedben.
Bővebben >>