. Ma Auguszta napja van.
Nem akart soha első lenni
2019-06-16 23:19:15
 Nem akart soha első lenni

Nem akart soha első lenni

Fekeden a templomkertem állították fel Baranya megye első díszpolgára Báling József egész alakos bronzszobrát.

Tisztelői kezdeményezték a szobor felállítását, ami közösségi összefogás eredményeként készülhetett el. Az egész alakos  bronzszobor, Nyári Zsolt alkotása, amelynek érdekesség, hogy Laufer László, a Dunántúli Napló fotóriportere egyik fényképe alapján alkotta meg a művész.

Báling József Fekeden látta meg a napvilágot, s bármerre is sodorta az élet soha nem feledte el, hogy honnan indult. A Dunántúli Naplónak  1952-től több évtizeden át volt a munkatársa. A szerkesztőségben előbb olvasószerkesztőként tette le névjegyét, de interjúk, riportsorozatok is ismertté tették a nevét. A nyolcvanas évektől főszerkesztő-helyettesként dolgozott, rövid ideig a lap megbízott főszerkesztője is volt. Egykori kollégái szerint a Dunántúli Napló legjobb szerkesztője volt. Következetes szigora ellenére kiváló emberi kapcsolatok jellemezték, gyakornokok, munkatársak sora fejlődött meghatározó újságíróvá irányítása alatt.

A hetvenes évek első felében kezdett a magyarországi németség kulturális és politikai ügyeivel foglalkozni, önzetlenül, társadalmi munkában. Hosszú éveken keresztül volt a Baranya Megyei Német Önkormányzat elnöke, a Német Önkormányzatok Országos Szövetségének kulturális alelnöke.


Jelentős sikereket ért el a magyarországi németek kulturális hagyományainak ápolásában. Munkájáért többször kitüntették. Baranya Megye Díszpolgára címet elsőként ő nyerte el 2005-ben, a város Pécs Kulturális Díja kitüntető címmel ismerte el tevékenységét, de elismerések egész sorát mondhatta magáénak újságírói, szerkesztői tevékenységéért. Három esztendeje hunyt el, s nyugszik a fekedi temetőben.

Az avatásra sokan eljöttek, barátok, egykori kollégái, a Fekedről elszármazottak közül is többen. A szentmisét követően Tillmann Péter, Feked polgármestere, Schmidt Zoltán, a Baranya Megyei Német Önkormányzat alelnöke, Hargitai János, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Báling József a németség érdekében folytatott tevékenységét Heilig Ferenc, a Magyarországi Német Ének-, Zene és Tánckarok Országos Tanácsának korábbi elnöke méltatta.

(fotó: Laufer László)

Utoljára frissítve: 2019-06-16 23:25:42

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Egyetemi Borbirtok és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködése új szintre lép.
Bővebben >>