. Ma Auguszta napja van.
Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Pécsett
2016-08-22 12:15:25
Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Pécsett

Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Pécsett

Pécsett  az egyetem alapításának  650. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő  jubileumi  eseménysorának részeként  augusztus 22. és 27. között  kerül sor a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusra.


A felvezető év legnagyobb szabású tudományos eseményének fő témája a kultúra-  és tudományköziség,  a magyarságtudomány szerepe a 21. században.  A tanácskozásra huszonnégy országból  - valamennyi szomszédos államból,  valamint  többek között az Egyesült Arab Emírségekből, Dél-Koreából, Kínából, Japánból és az Egyesült Államokból -   azok 128 intézményéből  493 előadó érkezik.  A hat nap alatt negyven szimpózium  keretében  több mint 500 tudományos előadás  hangzik el.


Mint a tudományos tanácskozás  megnyitását megelőző sajtótájékoztatón Monok István, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság társelnöke elmondta, folyamatosan bővül az ötévente megrendezésre kerülő  kongresszuson  terítékre kerülő  témák köre, ebben az esztendőben a Pécsi Tudományegyetem által átölelt  teljes szellemi  paletta is  bekerül a magyarságtudomány látkörébe egyebek mellett a jog-,  a gazdaság- valamint az orvos-történet. E mellett szó volt arról is, hogy a  magyarságtudomány jelentős múlttal és komoly nemzetközi tudásbázissal rendelkező kutatási terület, ami nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához.  
A tanácskozás szervezői arra is felhívták a figyelmet,  hogy  modellként is szolgálhat, mivel nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem különböző tudományágak együttműködésének ad keretet.  E tudományág keretében lehetőség nyílik annak a vizsgálatára miként  változtak a magyarság nyelvi, etnikai és kulturális jellemzői, művészi önreprezentációjának formái, politikai és társadalmi szerveződésének típusai  Európa és a világ többi népeinek és  kultúrájával való kapcsolódások és érintkezések során. Kitértek arra is, e kérdések eredményesen vizsgálhatók a kulturális antropológia, a néprajz, a nyelv-, a történet- és irodalomtudomány, a zenetudomány, a film- és színháztudomány, a művészettörténet, a filozófia szemszögéből  is. Hangsúlyozták, szükség van az ilyen jellegű  tanácskozásokra, ahol  a tudósoknak lehetőségük van arra, hogy találkozzanak egymással, személyesen cseréljék ki a tapasztalataikat.  Ezen  beszélgetések, viták, a különböző nézőpontok ütközése során  új megvilágításba is kerülnek nem egy esetben  a korábbi kutatási eredmények.


A tanácskozás  negyven szimpóziuma között  lesz olyan, amelyik a német-magyar tudományos és kulturális kapcsolatokat vizsgálja a két világháború közötti történetét vizsgálja, de foglalkoznak  egyebek mellett  a nyelvi sokszínűséggel, annak hatásával a magyar nyelvre, a  magyar színháztörténet kérdéseivel, a migráció jogi vonatkozásaival és a Kárpát-medence vallási kultúrájával is.

A hungarológia körébe tartozó tudományszakok képviselőinek korunkban egyszerre kell megküzdeniük a humán tudományok s különösen a kis nyelvek és kultúrák közgazdasági észszerűségre hivatkozó leértékelésével, pedig nyilvánvaló, hogy a bölcsészettudományokat és ezen belül a magyarságtudományt is a megértés alapvető igénye, a kulturális közvetítés szükségessége teszi nélkülözhetetlenné. A humaniórák számára a kontextusok bővítése, a tudományköziség jelenti a kiutat a válságból. A magyarságtudomány pedig ebben modellként szolgálhat, mivel nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem különböző tudományágak együttműködésének kerete.


A magyarság nyelvi, etnikai és kulturális jellemzői, művészi önreprezentációjának formái, politikai és társadalmi szerveződésének típusai, érintkezésének története Európa és a világ többi népeivel és kultúráival . E kérdések szinkronban  és történeti vetületükben egyaránt eredményesen vizsgálhatók a kulturális antropológia, a néprajz, a nyelv-, a történet és az irodalom-, a zene-, a film- és színháztudomány, a művészettörténet, a filozófia, valamint egy szélesebb perspektívájú kultúratudomány szemszögéből is.


A  magyarságtudomány mint interdiszciplináris, jelentős múlttal és komoly nemzetközi tudásbázissal rendelkező kutatási terület, nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához.

Utoljára frissítve: 2016-08-22 13:08:43

További híreink
Varieték hangulata a Zsolnay Negyed Éjszakáján
Exkluzív éjszakai tárlatvezetések, tűzshow, gyerekprogramok, slam poetry, koncertek, bűvész és akrobata előadások várják az érdeklődőket Pécsen a Zsolnay Negyedben.
2023-09-15 02:18:53, Hírek, Fókuszban Bővebben
A SzínHáz borai: Rozé ‘22 és a Summa Merlot
Folytatódik a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése.
2023-05-26 22:58:29, Hírek, Fókuszban Bővebben
Energiatudatosság és a mesterséges intelligencia
Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia lesz a XVI. Pollack Expo fókuszában.
2023-04-12 02:22:41, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>