. Ma Emma napja van.
Népismereti verseny mesterségek bemutatójával
2018-04-19 11:53:26
Népismereti verseny mesterségek bemutatójával

Népismereti verseny mesterségek bemutatójával

A Gandhi Gimnázium adott helyet a pécsi Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ (NeRok) által  szervezett országos népismereti versenynek.

 

A megmérettetésre, amelynek középpontjában a hagyományos cigány/roma mesterségek álltak, az ország legkülönbözőbb pontjairól összesen 16 általános iskolás, illetve tanodás csapat  érkezett. Olyan témakörökben kellett számot adni tudásukról,  mint hogy mi a teknővájás technikája, hogyan kell kosarat fonni, mi a szép fafaragás titka, és miként lehet vályogtéglát készíteni. A szervezők meghívására ezen  jellegzetes cigány/roma szakmák néhány mestere is ellátogatott Pécsre,  akik az iskola kollégiuma előtt, illetve bent az épületben tartottak bemutatót. E mellett a rendezvény során  a Gandhi nem csak saját diákjai és tanodás gyerekek munkáiból álló kiállítással gazdagodott, amelynek  témája a tánc – cigány tánc és viseletek voltak, de ekkor nyílt meg Kosztics László fafaragó művész Szentek nyomában című tárlata is.
 
– Iskolánknak már az alapítása óta kiemelt célja a hagyományok továbbéltetése – ezért is vagyunk annyira büszkék rá, hogy a pedagógiai programunk az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság javaslata alapján tavaly felkerült a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására – mondja Ignácz István, az iskola igazgatója. – Amellett, hogy cigány népismeretet, beás és lovári nyelvet is oktatunk, a diákjaink például – tanulmányutak keretében – a cigány/roma közösségekben hagyományos mesterségekkel is találkozhattak már.

Az intézmény fontos küldetésének tartja azt  is, hogy e népcsoport értékei ne csupán a saját tanulóik számára, hanem minél szélesebb körben váljanak ismertté, ezért is szerveznek a mostanihoz - amire a Cigányság világnapján került sor -  hasonló rendezvényeket.

Utoljára frissítve: 2018-04-19 11:54:05

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az építőipari megrendelések csökkenése magával hozza a külföldi, uniós munkavállalás lehetősége iránti fokozot...
Bővebben >>