. Ma Gedeon napja van.
Nincs idő pihenni
2015-04-16 15:40:06
Nincs idő pihenni

Nincs idő pihenni

Egy Arab-öbölbeli kis országban, Bahreinben folytatódik a pontvadászat a Forma-1-es világbajnoki versenysorozatban.


A bahreini pálya ultramodern, 15 kanyarból álló építmény, a sivatagban helyezkedik el, a helyén korábban egy tevéket tenyésztő farm működött, ennek megfelelően a vonalvezetése is egy, a lábain fekvő tevére emlékeztet. Az aszfaltcsík hossza 5412 méter, a versenytáv 57 kör, vagyis 308,484 km lesz. Az aszfalt felülete itt is rendkívül érdes, ám mivel ez egy éjszakai verseny lesz és annak hőmérséklete is alacsonyabbnak ígérkezik, ezért a gumikat sem terheli annyira a pálya, mint nappal, a legmelegebb órákban. Ebből következik, hogy a Pirelli ide is a fehér közepes és a citromsárga lágy gumikat küldte.


A vasárnapi futamra a helyi meteorológia kissé felhős, de alapvetően száraz időt ígér, 25-27 fokos levegőhőmérséklettel, ami azt jelenti, hogy az aszfalt legalább 40 fokos lesz. Ám mivel itt a páratartalom alacsony, ezért, ahogy azt korábban említettem, a gumik sem használódnak el olyan gyorsan, ahogy az például Malajziában történt.


Folytassuk a megszokottak szerint! A pályán ezúttal is 2 DRS-zónát jelöltek ki a verseny szervezői, az egyik a célegyenes, a másik pedig a 10-es és a 11-es kanyar közötti, hosszú egyenes szakasz lesz. Ezek azok a helyek, ahol a pilóták nyithatják autójuk hátsó vezetőszárnyát, amennyiben egy másodpercen belülre érnek az előttük haladóhoz képest. Ez alkalommal is összegyűjtöttük a helyszín 6 olyan kritikus pontját, melyek megfelelő teljesítése esetén igazán gyors kört lehet összerakni.
Kezdjük máris az 1-es kanyarral, ahol könnyű előzni akkor, ha kihasználtuk a DRS nyújtotta előnyt. De mindez semmit nem jelent, ha a pilóta rosszul választja meg itt a fékezési pontot, elfékezi magát, tönkreteszi a gumit, ezáltal rengeteg időt, értékes másodperceket veszít. A 2-es kanyart általában azért veszik szűken, hogy a 3-ason keresztül a 4-eshez vezető egyenesben minél tovább lehessen a gázon állni. A 4-es egy lassú kanyar, amely a bejáratán emelkedik, ezért nagyon oda kell figyelni a finom gázadagolásra, mert ellenkező esetben nagyon könnyű megforgatni a versenyautót. A másik nehézsége ennek a fordulónak az, hogy a kijárata fokozatosan szélesedik és lejt, majd néhány méter után ismét enyhén emelkedik, ez nagyon könnyen becsaphatja a pilótákat, előzés esetében pedig azt segíti, aki a belső ívre helyezkedik, akár a támadó, akár a védekező versenyzőről beszélünk.


Ezen a pályán általában a 7-es kanyar miatt a futómű beállítása okozza a fejtörést a mérnököknek, mivel itt pontosan el kell találni a féktávokat, a kanyarok többsége lassú, ezekből pedig általában finom gázadagolással kell kigyorsítani. A hatos és a hetes kanyar kombinációja azonban gyors, előbbi jobbra, utóbbi pedig balra ível, gyorsan kell átrántani az autó egyik irányból a másikba, ha itt alulkormányzott a gép, akkor a 7-es kanyarban pályán kívülre kerül a versenyző, mivel az autója nehezen reagál az említett irányváltásra.


A 9-es és a 10-es kanyar a pálya legnehezebb pontja. A kilences egy balra ívelő törés, amelyet egy nagyon rövid egyenes szakasz követ, majd maga a 10-es hajtűkanyar következik, melyben az ívbelső, vagyis a rázókőhöz legközelebb eső bal első kerék nem ritkán állóra fékeződik. További nehézség, hogy ez a két forduló egy lejtős részen van, fokozatosan, egyszerre kell fékezni és visszatenni a váltót 1-es fokozatba, miközben az ember nyakára óriási nyomás nehezedik. A kanyarok megfelelően szűk teljesítése esetén optimális lehet a kigyorsítás a második DRS-zónára, ahol persze megint lehet előzni, tehát itt a versenyzőknek nagyon észnél kell lenniük majd.


A bahreini Forma-1-es pálya utolsó, legfontosabb pontja a célegyenesre fordító, utolsó kanyar, itt fékeznek egy körön utoljára. Ez egy jobbra ívelő hajtűkanyar, amit szélesen kell kezdeni, vezetéstechnikailag fokozatosan szűkíteni, minél kevesebb ideig nyomni a fékpedált, hogy aztán a 15-ös számú, jobbos törésben már a gázon állva érkezzenek meg a célegyenesbe, ahol már csak a gázt kell nyomni és adott esetben kinyitni az autó hátsó szárnyát.
Ha a fent felsoroltakat betartja valaki és az autója is megfelelően van beállítva, akkor komoly eséllyel lehet az időmérőn csatázni a rajtrács első soráért és így komoly esély nyílhat a verseny megnyerésére is.


A hétvége menetrendje:
Április 17. péntek:
13:00-14:30 – első szabadedzés
17:00-18:30 – második szabadedzés
Április 18. szombat:
14:00-15:00 – harmadik szabadedzés
17:00-18:00 – időmérő edzés
Április 19. vasárnap:
17:00 – futam
(Haász Rudolf )

Utoljára frissítve: 2015-04-16 15:48:54

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Befejeződött a Lauber Dezső Sportcsarnok belső felújítása.
Bővebben >>