. Ma Auguszta napja van.
Nyári Színház újra
2021-06-20 11:13:34
Nyári Színház újra

Nyári Színház újra

Ezen a nyáron tíz előadást tekinthetnek meg a Pécsi Nyári Színház szabadtéri színpadán, a Káptalan Kertben július 18. és augusztus 16. között a felhőtlen kikapcsolódásra vágyók.

Mint  Vidákovics Szláven, a Pécsi Nyári Színház művészeti vezetője elmondta, reményeik szerint ez a nyár már majdnem olyan lesz, mint régen. A Káptalan Kertben már zajlanak a könnyűzenei koncertek és júliusban a Pécsi Nyári Színház is megnyitja kapuit.

Idén hét társulat, összesen tíz előadással érkezik a Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadra. A hat vendégtársulat mellett, a Nyári Színház évtizedes hagyományaihoz híven a Pécsi Nemzeti Színház egy vadonatúj produkcióval mutatkozik be a Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadon. Négy alkalommal kerül színre A miniszter félrelép című bohózat.
 
E mellett a Bánfalvy Stúdió Páratlan páros, a L’art pour l’art Társulat Ember a falvédőről, a kaposvári Csiky Gergely Színház Furcsa pár, a Pesti Művész Színház Imádok férjhez menni, a Gergely Theáter Ami késik, nem múlik és a Rátonyi Róbert Színház Cigányszerelem  előadásai lesznek láthatók.

Utoljára frissítve: 2021-06-20 11:14:24

További híreink
Tavaszvárás és húsvéti készülődés
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megrendezik Országos Ifjúsági Tojásfestő Versenyt is.
2024-03-29 02:07:48, Hírek, Környezetünk Bővebben
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pluszosok Egyetemének szervezői igyekeznek hasznos ismereteket átadni a neves tudósok, közéleti személyisége...
Bővebben >>