. Ma Emma napja van.
Nyolc koncert, 2800 kilométer
2014-10-14 22:00:29
Nyolc koncert, 2800 kilométer

Nyolc koncert, 2800 kilométer

Magyarországon szinte teljesen eltűnt a hangversenytermekből, ritkán lépnek fel bennük vonósnégyesek.
 
Éppen ezért határozták el a kvartett művészei, hogy országos turnéra indulnak, amelynek célja, a vonósnégyes hazánkban ismét ismert és kedvelt műfaj legyen, a közönség felfedezhesse és megízlelhesse azt az igazi örömzene hangulatot, amiért annak idején ezek a művek megszülettek.

Az együttes tagjai számára ez a turné misszió, hangsúlyozza Kelemen Barnabás, s mint mondja, minél több olyan koncertet szeretnének adni, ahol kiderül, mennyire emberközeli, mégis mennyire éteri és megfoghatatlan csoda a zene. A szavakon túl a világon bárhol bárkinek a szívéhez eljut, és nem kell, nem is lehet megfogalmazni, mitől olyan csodálatos, mindenkinek mást jelent.

Kitért arra is, a  vonósnégyes irodalom kilencven százaléka nem hivatásos kvartetteknek íródott, hanem zeneszerető: hegedülni, brácsázni, csellózni tudó, műkedvelő vagy profi zenészeknek, akik egyszerűen csak élvezték a közös zenélést. Brahms, Mendelssohn mind-mind örömzenélésre írt, amit egy kicsit elfelejtettek a XX. század második felében. A cél az, hogy a zenélésnek ilyetén örömét próbálják meg visszahozni.

Mindehhez  Kokas Katalin  a következőt fűzi hozzá, a magyarországi turné nagyon fontos számunkra. Az ember a hazájától kapta mindazt, amit tud, a mestereknek és annak a légkörnek köszönhetően, ami körbevesz minket. Amikor a vonósnégyessel már komoly, nagy sikereket értünk el a világban, úgy gondoltuk, muszáj visszaadnunk valamit abból, amit ettől az országtól kaptunk, és valamilyen módon meg kell találni azokat a csatornákat, amivel ezt a műfajt itthon ismét népszerűvé tehetjük. Ez egyrészt kötelességünk, másrészt szívügyünk.

A nyolcállomásos koncertkörút során fellépnek Kapolcson, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Sopronban, Pécsett, Kecskeméten, Zalaegerszegen és  Gyulán, 2800 kilométert tesznek meg ez idő alatt.

A Kelemen Kvartettet 2010-ben Kelemen Barnabás Kossuth-díjas, Kokas Katalin Liszt-díjas hegedűművészek, valamint Kokas Dóra csellista és zeneakadémiai növendékük, Homoki Gábor hegedű- és  brácsaművész alapította.

A vonósnégyes az indulás óta eltelt csaknem öt évben fellépett London, Párizs, Berlin leghíresebb színpadain, hatalmas sikerrel járta be Amerika, Ausztrália, Új-Zéland és Kína nagy koncerttermeit, megnyerték a legnagyobb nemzetközi kvartett-versenyek első helyezéseit Melbourne-ben és Pekingben.

Idén júniusban pedig a 3 évente megrendezésre kerülő Paulo Borciani versenyen diadalmaskodtak Olaszországban. A zsűriben helyet foglaló világhírű zongoraművész, Martha Argerich a Kelemen Kvartett Mozart és Haydn játékát életre szóló élményként jellemezte.

Olyan művészekkel játszottak együtt, mint Joshua Bell, Pekka Kuusisto, Joseph Lendvay, Maxim Rysanov, Gidon Kremer, Steven Isserlis és Nicolas Altstaedt a vonósok, illetve Frankl Péter, José Gallardo és Rados Ferenc a zongoristák közül.

Gidon Kremer saját szervezésű svájci fesztiváljára hívta meg őket rezidens kvartettként, 2012-ben felléptek a Lockenhaus Fesztiválon és a berlini Filharmóniában adtak bemutatkozó koncertet. Tavaly a South Cork-i Fesztiválon vendégeskedtek, majd ugyanaz év szeptemberében "beugrással“ debütáltak a híres londoni Wigmore Hallban, ahová a koncert sikerét követően az elkövetkező három évben négy koncertre visszahívták őket.

Idén több hetes ausztrál és kínai koncertkörúton vesznek részt.  Jövő év március 15-én a New York-i Carnegie Hall-ban mutatkoznak be, de fellépnek az amszterdami Concertgebouw-ban, valamint India, Kína, Új-Zéland és Amerika nagyvárosaiban is.

Az együttes különlegessége, hogy mindhárom hegedűs brácsázik is, gyakran cserélgetve a  három szólamot.

Homoki Gábor a közelmúltban bizonytalan időre megvált a csapattól, helyét Varga Oszkár vette át, aki öt éve Kelemen Barnabás és Kokas Katalin zeneakadémiai növendéke, szintén hegedül és brácsázik, szólistaként és kamarapartnerként pedig számos nemzetközi koncertteremben fellépett már.

A Pannon Filharmonikusok meghívására a pécsi Kodály Központban október 15-én lép fel az együttes. Az esti koncert előtt az együttes tagjai egy órás matinékoncertet ad fiataloknak, amelyen szabadon beszélgetve vezetik be őket a komolyzene és a kvartettmuzsika rejtelmeibe. A diákok megismerkedhetnek a hangszerekkel, ízelítőt kapnak az esten felcsendülő művekből, egy-egy zenei részt különböző interpretációkban is meghallgathatnak, ezáltal bepillantást nyerve a zenedarabok értelmezésének titkába.

A koncerteken felcsendülő művek:

Haydn: d-moll vonósnégyes, op. 76/2 "Quinten Quartett"
Bartók Béla:  4. vonósnégyes
Kurtág György: Six moments musicaux op. 44
Brahms: a- moll vonósnégyes, op. 51/2

 

Előadják:

Kelemen Barnabás - I. hegedű
Kokas Katalin - II. hegedű / brácsa
Varga Oszkár - II. hegedű / brácsa
Kokas Dóra – cselló

Utoljára frissítve: 2014-10-14 22:02:11

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek m...
Bővebben >>