. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Nyolcaddöntő: Németország-Algéria 2:1
2014-07-01 21:44:36
Nyolcaddöntő: Németország-Algéria 2:1

Nyolcaddöntő: Németország-Algéria 2:1

Előzetesen könnyű meccsnek ígérkezett, de megjegyezendő, hogy az ellenfelet, Algériát a németek még nem tudták megverni hosszú futballtörténelmük során.


Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy olyan csapat ellen sem tudtak nyerni, amely muzulmán ország válogatottja és ráadásul Ramadán idején játszott a német csapat, akkor egyrészt vallási alapon közelítjük meg a ma esti nyolcaddöntőt, másrészt ez esetben megállapíthatjuk, hogy Algériának komoly esélye van negyeddöntőbe kerülni. Ám ha megvizsgáljuk a két csapat játékerejét, akkor már egyből a németeket mondjuk továbbjutónak. Azt a csapatot, melyben történt némi változtatás az utolsó csoportmeccshez képest a kezdőket illetően. Bekerült például Mustafi a sérült Hummels helyére, valamint Götze is visszakapta Podolskitól a kezdő helyet a csatársorban. Taktikai jellegű változtatás Joachim Löw Részéről, hogy most Özil is a csatársorban fog játszani, klasszikus 4-3-3-as támadó felállásban. A másik oldalon rengeteg változás látható az oroszok elleni döntetlent kiharcoló csapatban, védelembe visszakerült Gulam, a középpályára Laszen, Mosztefa és Tajder, a csatársorba pedig Szudani. Kimaradt ezúttal Meszbah, Brahimi, Medzsani, Bentaleb és Dzsabu is. Arra, hogy ezek a változtatások meghozzák az eredményét, valamint hogy a Ramadán idején sikerül legyőzni ezt az erős német csapatot, nem tennék sok pénzt, de a fociban bármi megtörténhet, ad absurdum még a német kiesés is.


A német kezdőcsapat: Neuer, Mustafi, Mertesacker, Jérome Boateng, Höwedes, Schweinsteiger, Lahm, Kroos. Özil, Müller, Götze Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Az algériai kezdőcsapat: M'bolhi, Mandi, Belkalem, Hallis, Gulam, Laszen, Mosztefa, Taider, Feguli, Szudani, Szlimani Szövetségi kapitány: Vahid Halilhodzic
Játékvezető: Sandro Meira Ricci (Brazília)
Nézőszám: 43063 fő


1. perc: A fehérben játszó németek kezdik a találkozót, Algéria böjtölő játékosai zöld mezben lesznek ma!


9. perc: Egy hosszan előreküldött labdára Neuer kijön a kapujából, de ezt olyan rosszul teszi, hogy ha a baloldalon érkező Szlimani nem lepődik meg a hálóőr ottlététől, jó húsz méterről beemelhette volna a csatár a labdát a kapuba! Végül szöglet lett, amit kifejelt a veszélyes helyről Schweinsteiger!


15. perc: Feguli sprintel a labdával a jobboldalon, majd cimbalomszögből megpróbálja három csel után a kapuba emelni a hozzá visszapattanó labdát, Neuernek azonban nincs dolga, kimegy a baloldalon!


24. perc: Özil hozza a labdát a baloldalon, beadása lecsúszik a lábáról, de így lesz veszélye, mert a léc alá tart a labda, mit kiszed onnan M’Bolhi!


35. perc: Mustafi jon a labdával a jobboldalon, beadására Müller érkezik középen, aki kilenc méterről a kapu mellé fejel!


41. perc: Kroos először huszonhárom méterről, középről kínálja meg egy egészséges lökettel a kapust, aztán ugyanezt megteszi sokkal közelebbről, mindkét esetben a hálóőr nyeri a párbajt!


42. perc: Hallis rúg egyet oda Schweinsteigernek, sárga lapot kap!


43. perc: Kroos harmadszor is ugyanonnan rúg kapura, mint két perccel korábban, most azonban nem találja el a kapust, mellé száll a lövés!


45. perc: Egy perc hosszabbítást követően vége az első félidőnek!


Szemmel láthatóan nehezen bírnak a németek Algériával, nagyon sok gyenge német megoldást láthattunk, meddő mezőnyjáték zajlik! Helyzet alig van! Nyoma sincs annak a német csapatnak egyelőre, amelyik hengerelt a csoportkörben. Algéria becsülettel tartja magát, ők sem a támadójátékuk miatt emlékezetesek eddig, mindenesetre van még idejük a maguk javára eldönteni a továbbjutást! Meglátjuk, ebből mi sikerül! Szünet!


Nem elégedett az eddig látottakkal Joachim Löw, cserél tehát a szünetben. Götze maradt a kispadon, Schürrle érkezik a helyére! Algéria folytatja a második félidő kezdőrúgásával!


49. perc: Kroos végez el szögletet balról, középen Mustafi emelkedi és fejel a kapus kezébe, aki középen állt! Végre mutatnak konkrétumot a németek!


55. perc: Kroos, Müller és Schweinsteiger passzolgat a tizenhatos előtt, majd Lahmhoz kerül a labda, aki tizennyolcról megcélozza a bal felsőt, M’Bolhi azonban kiüti onnan a bombát!


68. perc: Mustafi lába meghúzódik egy felszabadítás közben, le kell cserélni, Khedira érkezik a helyére, Lahm pedig visszamegy a jobbhátvéd posztjára!


71. perc: Mosztefa kiugratja Szlimanit, aki betör a tizenhatosra, ám mielőtt bármit kezdhetne a labdával, Neuer fejjel takarítja el! Ez meleg volt!


75. perc: Szlimani megint jön középen, megint lő, ezúttal 18 méterről a kapus ölébe! Mit művelnek ma a németek védekezésben?


78. perc: Cserél Algéria! Tajder fejezi be a meccset mára, Brahimi váltja a középpályást!


79. perc: Müller cselezget a jobboldalon, majd betekeri, Schweinsteiger pedig középen a jobbalsó mellé fejel!


80. perc: Most Khedira ad be jobbról, Müller fejel középen öt méterről, a kipattanót Schürrle lövi kapura jobbról, hat méterről, ezt meg Belkalem hatástalanítja! Elképesztő, mi maradt ki!

 

82. perc: Müller cselez a jobboldalon, majd beviszi középre és lő a bal alsó mellé nyolc méterről!


90. perc: Két perc lesz a hosszabbítás, miközben Lahm ível be megint jobbról, középen Schweinsteiger fejel a bal alsó felé, de erre leér a kapus! Hihetetlen! Semmi nem jön össze a németeknek!


92. perc: Véget ér a rendes játékidő, hosszabbítás következik!


A hosszabbítás:


92. perc: Vezetnek a németek! Megijedtek a büntetőpárbaj lehetőségétől, gyorsan rúgnak egy gólt! Müller robog a baloldalon, a védő lábai között középre ad, ahol Schürrle érkezik, aki belebotlik a labdába, mely így jó magasról a kapuba pottyan! Röhejes találat! 1:0


96. perc: Jön a második utolsó algériai csere, Hallis vánszorog le a pályáról, Bugerra áll be a helyére!


100. perc: Kihasználja utolsó változtatási lehetőségét az afrikai gárda, Szudani is leballag négy perccel Hallis után, Dzsabu folytatja a találkozót a helyén!


107. perc: Lahm megmutatja az egyik algériainak, hogy Lahm csak, itt a föld, méghozzá úgy, hogy felrúgja, ezért jön a sárga a németnek!


108. perc: Cserélnek a németek, mert Schweinsteiger teljesen kikészült fizikailag, Cristoph Krämer jön a helyére!


119. perc: Kettővel vezetnek a németek! Rövidre zárják ezt a nyolcaddöntős történetet! Schürrle és Özil passzolgat a tizenhatoson belül, utóbbi lő először ballal, tízről, de ment a gólvonalon az egyik védő! A kipattanó Özilhez kerül, aki már nem cifrázza, az ötös bal sarka elől a léc alá bombázza! 2:0


121. perc: Jön a válasz, csak már későn! Szépít Algéria! Feguli kap labdát a jobboldalon, majd teszi be középre, ahol senki nem éri el, csak a vele együtt érkező Dzsabu, akinek így is vetődnie kell, de végül begyötri a kapuba a labdát! Ezt követően a bíró lefújja a meccset, amelyen nem játszottak jól a németek, rettentően megszenvedtek Algériával!


A második félidőben átvették a játék irányítását, helyzetekig eljutottak, de áttörést elérni csak a hosszabbításban sikerült, mert akkorra fáradt el Algéria. Szépen „haltak meg” tehát az afrikaiak, akik mehetnek haza pihenni, Németország viszont a negyeddöntőben folytatja a világbajnoki címért indított hadjáratot.
(Haász Rudolf)

Utoljára frissítve: 2014-07-01 21:46:53

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem véletlen, hogy elődeink igen sok színes és érdekes szokással ünnepelték a húsvétot.
Bővebben >>