. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Olimpia-Tollaslabda: Női egyéni verseny
2016-08-12 09:31:35
Olimpia-Tollaslabda: Női egyéni verseny

Olimpia-Tollaslabda: Női egyéni verseny

A pécsi Sárosi Lauráért szoríthattunk a tollaslabda női egyéni versenyben.


Emlékezetes, hogy Sárosi Laura egy olimpiai selejtező versenyen odaadta a cipőjét német ellenfelének, akinek a saját csukája szétszakadt a lábán. Ezt a sportszerű cselekedetet a Nemzetközi Tollaslabda Szövetség azzal díjazta első körben, hogy Laurának szabadkártyát adtak az olimpiára és sanszos, hogy év végén Nemzetközi Fair Play díjat is kap majd. Ettől függetlenül alanyi jogon van most ott Rióban.
    
Ami magát a versenyt illeti, a pécsi lány nem kezdett jól az indiai Pusarla ellen a saját csoportjában, hiszen az első szettet 13 perc alatt bukta el 21:13-ra, ráadásul még meg is sérült, ennek ellenére folytatni tudta a játékot. A második szett is csak az elején volt szoros, öt pontig fej-fej mellett haladtak, aztán az indiai összeszedte magát, tizenkét pontot szerezve elhúzott 17:5-re és mire Laura felocsúdott a döbbenetből, 21:9-re meg is nyerte Pusarla a szettet és 2:0-s szett aránnyal a meccset is.

A magyar lány, következő ellenfele egy hongkongi születésű, kanadai játékos lesz majd.
(Haász Rudolf)

Utoljára frissítve: 2016-08-12 09:37:29

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
Bővebben >>