. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Ormánság-Bőköz idén először
2016-09-11 17:23:52
Ormánság-Bőköz idén először

Ormánság-Bőköz idén először

Szeptember 23. és 25. között  rendezik meg első alkalommal az Ormánság-Bőköz Fesztivál Dél-Baranyában, Kémes, Szaporca és Tésenfa településeken. 

Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében rendez újabb különleges fesztivált Márta István a kelet-ormánsági „Bőköz” kisrégióban, 280 kilométerre a fővárostól.

A 2016. szeptember 23-25.   hagyományőrző és teremtő céllal sorra kerülő rendezvénynek Kémes, Szaporca, Tésenfa, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága Ős-Dráva Látogatóközpontja ad helyet. A három falu 23 helyszínén mintegy 60 eseményre kerül sor, közel 300 közreműködővel.

A fesztivál a közösségépítést és nyitást, a kulturális- és ökoturizmus fejlesztését tűzte ki célul, valamint azt, hogy  e kistérség ökológiai kincseire, épített örökségére, a helyi hagyományokra, az ott őrzött népdalkincsekre és gasztronómiai értékekre is felhívja a figyelmet miközben lehetőséget teremt arra, hogy a helyi lakosság maradandó élményhez jusson.


A rendezvény a műfaji sokszínűségre törekszik: színház, népzene, néptánc, komolyzene és blues, kiállítások, performanszok, filmvetítések, konferenciák és közösségépítő programok teszik teljessé az ormánsági három napot. A fellépők között lesz mások mellett Ferenczi György és a Rackajam, Gryllus Vilmos, Hobo, Pál István Szalonna és bandája, Varnus Xavér és a Pécsi Balett is.

 

A programoknak a települések templomai, közösségi házai, tájházai adnak helyet, de zajlanak majd események játszótereken és több szabadtéri helyszínen, többek közt a településekhez tartozó vizeken és vízpartokon is. Így lesz például kenutúra a Fekete-vízen, madárgyűrűzési bemutató az Ős-Dráva Látogatóközpontban, helyi termékek piaca, kovácsmesterség- és hagyományőrző bemutató, de még filmvetítés és számos kiállítás is. Kiemelt esemény lesz továbbá Varnus Xavér, a szaporcai református templomban rendezett koncertje, amellyel a templom 1888-ban készült Angster-orgonájának felújítására gyűjtenek.

Utoljára frissítve: 2016-09-11 17:28:02

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>