. Ma Irén napja van.
Összeállt a program
2017-03-27 21:38:09
Összeállt a program

Összeállt a program

Az ebben az esztendőben június 8. és 17. között megrendezésre kerülő  Pécsi Országos Színházi  Találkozó  versenyprogramjának előadásait  Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus  választotta ki.


Egy éven át kísérték figyelemmel a  magyar nyelven játszó  színházak bemutatóit, s ebből választották ki azt a tizennégyet, amelyeket a Pécsi Országos Színházi Találkozó  nézői megtekinthetnek a Pécsei Nemzeti Színházban, valamint az  EXPO Centerben.

A nagyszínpadon  több előadás is  látható lesz. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jadviga párnája  (rendező: Mezei Kinga), a Budapesti Operettszínház Béres Attila rendezte A chicagói hercegnője , valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan (rendező: Radu Afrim ),  a Gyulai Várszínházban bemutatott  III. Richárd (rendező: ifj. Vidnyánszky Attila), a Vígszínházban látható Bűn és bűnhődés (rendező: Michal Docekal), az Örkény István Színházban játszott  Mesél a bécsi erdő (rendező: Bagossy László) és a szombathelyi Weöres Sándor Színház A falu rossza  előadása Mohácsi János rendezésében.

A Kamaraszínházban nézheti majd  meg a közönség a Katona József Színház Székely Kriszta  által színpadra állított Ibsen: Nóra - Karácsony Helmeréknél  színművét,  a Radnóti Miklós Színházható Alföldi Róbert rendezte Futótűzet, valamint a Miskolci Nemzeti Színház Rusznyák Gábor által színre vitt Kivilágos kivirradtig című darabot. Ezen a helyszínen lesz  látható a kecskeméti Katona József Színház  Platonov: Apátlanul című drámája  Szász János rendezésében, továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Színház  Jurij Kordonszkij által jegyzett  A mélyben és a Nemzeti Színház Viktor Rizsakov rendezésében látható Részegek című előadás. Azi EXPO Center ad helyet a Proton Színház és a Trafó Mudruczó Kornél  Látszatélet című produkciójának.

Már  megkezdődött a válogatás a 2018-as POSZT-ra is. Ettől az évtől  maguk mellé segítőket választhattak a válogatók, ennek jegyében   Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító Balog Józsefet, a MASZK Egyesület elnökét, illetve Bazsányi Sándort, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar esztétika szakának megbízott tanszékvezetőjét  kérte fel e tisztek betöltésére.

Utoljára frissítve: 2017-03-27 21:39:58

További híreink
Az univerzum csodái a pécsi Csillagászati Héten
A csillagászat szerelmeseit és az univerzum titkaira kíváncsi látogatókat izgalmas programok várják Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyed március 24. és 30. között.
2025-03-23 21:14:09, Hírek, Környezetünk Bővebben
Üvegházakba szerelt napelemek
Egy projekt keretében napelemes termékcsaládot fejleszt közösen a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., a Solar-Napelem Kft. és a Pécsi Tudományegyetem, ami lehetővé teszi a me...
2025-03-19 02:53:34, Hírek, Környezetünk Bővebben
Újra itt az Építészet MA
Izgalmas programokkal éled újjá a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar építész szakmai rendezvénye.
2025-03-18 21:26:20, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nemzetközi kutatási együttműködés jön létre a járványok elleni felkészülés, korai felismerésük érdekében ki...
Bővebben >>