. Ma Amália napja van.
Öt év börtönre ítélték a pécsi buszper vádlottjait
2025-06-17 22:12:16
Öt év börtönre ítélték a pécsi buszper vádlottjait

Öt év börtönre ítélték a pécsi buszper vádlottjait

Az első fokon újra lefolytatott pécsi buszperben hozott ítéletében  az ügy  két  vádlottját a  Szekszárdi Törvényszék gazdasági csalás és pénzmosás elkövetésében mondta ki bűnösnek. Nekik kell megtéríteniük  a buszvásárlás során a pécsi Tüke Zrt.-nek okozott 606 milliós kárt, amit a közlekedési cég még a per elején polgári igényként nyújtott be, s meg is ítélte a bíróság részükre.


 A pécsi buszflotta 2015-ös lecserélésekor az eredeti ajánlatnál többszázmillió forinttal drágábban vásárolt használt Volvo-buszokat a városi tömegközlekedést fenntartó gazdasági társaságnak. Az árkülönbözet egy, a beszerzésben érdemi munkát nem végző közvetítő cégnél a holland  Bus and Coach-hoz került,  amin annak  tulajdonosa, S. Pell és két közvetítő, a magyar-amerikai állampolgáságú P. Endre és a magyar-holland illetőségű Cs. András osztozott. Az ügyészség ellenük emelt vádat, valamint az eljárás során elhunyt, a Tüke Busz akkori vezérigazgatója is a vádlottak padjára került.
Az ügylet elvileg 700-850 millió forintos kárt okozott Pécsnek. A korrupciós pénzt Hollandiában akarták tisztára mosni, de egy ottani bank tisztviselőjének feltűnt a dolog, és nyomozás indult az ügyben előbb Hollandiában, aztán Magyarországon is.


A Kaposvári Törvényszék elsőfokú ítéletében a holland-magyar kettős állampolgárságú II. rendű vádlottat és a holland állampolgár IV. rendű vádlottat felmentette az ellenük emelt vád alól. Az I. rendű vádlott, a busztársaság korábbi vezetője az eljárás folyamán elhunyt, míg a III. rendű vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt pénzmosás bűntette miatt végrehajtásában felfüggesztett
szabadságvesztésre ítélték.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokon eljárt bíróság – bűncselekmény hiányában történő felmentésről
rendelkező – ítéletét és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Elrendelte azt is, hogy a megismételt eljárást a Szekszárdi Törvényszék folytassa le.

Az ítélettel zárult eljárás során bizonyítottságot nyert, hogy II. rendű  Cs. András és a IV. rendű S. Pell színlelt gazdasági tevékenységet végeztek. A két embert foglalkoztató, veszteségesen gazdálkodó Bus and Coach nem vette meg a Volvo-flottát, a járművek végig  a Volvo holland cégének tulajdonában és telepén voltak. A közbeszerzési eljárásban kikötött  átalakításukban, Pécsre hozatalukban, forgalomba helyezésükben a két vádlott semmilyen szerepet sem játszott.. Ezeket a Tüke Busz és  alvállalkozói intézték el, valamint végezték el. A két vádlottnak egyetlen  célja volt, hogy látszólagos, a számlákon hamisan dokumentált tevékenységükkel haszonra tegyenek szert.
Az  új eljárásban megidézett tanuk,  szakértők vallomásaiból kirajzolódott, hogy a vádlottak által elkövetett bűncselekmények sora, többször is  meggátolható lett volna, ám a buszvásárlás közbeszerzésének elbírálói, illetve azok, akik döntöttek a vásárlásra felvett hitelről és a buszok átvételéről, számos esetben jogsértést követtek el.


Az ítélet nem jogerős, ugyanis a II. rendű vádlott, Cs. András  fellebbezett az ítélet ellen, s vélhetően ezt teszi majd a IV. rendű S. Pell is, aki nem jött el a keddi tárgyalásra. Az eljárás a Pécsi Táblabíróságon folytatódik.


Az ügyészség egyébként indítványozta Cs. András letartóztatását a másodfokú ítéletig, ami ellen a vádlott .fellebbezett. A bíróság ebben neki adott igazat, miután eddig  minden tárgyaláson részt vett,  vélhetően ezután sem lesz másképp. Azt viszont az ügyben eljáró  bíró kikötötte, a vádlott nem hagyhatja el Baranya és Tolna megyét, és hetente jelentkeznie kell a rendőrségen.

Utoljára frissítve: 2025-06-17 22:13:01

További híreink
Pécs Summer School 2025
Öt kontinens hallgatói tanulnak együtt Pécsen az elkövetkezendő hónapokban.
2025-07-07 22:11:23, Hírek, Környezetünk Bővebben
Speciális lakástextil allergia ellen
Egy textil, ami megköti a levegőben található szennyező anyagokat.
2025-07-02 22:07:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kozármislenyi Családok Egyeteme
Új fejezet nyílik a közösségi oktatásban, megalakult a Kozármislenyi Családok Egyeteme.
2025-07-02 22:04:49, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Öt kontinens hallgatói tanulnak együtt Pécsen az elkövetkezendő hónapokban.
Bővebben >>