. Ma Auguszta napja van.
Öt kontinensről érkeznek Pécsre
2016-07-24 07:19:05
 Öt kontinensről érkeznek Pécsre

Öt kontinensről érkeznek Pécsre

Tizenhetedik alkalommal nyitja meg kapuit július 25-én  Pécsett a Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem,  amelyre közel 30 országból több mint 50 diák érkezik.

A mind népszerűbb nyári egyetemen öt kontinensről vesznek részt hallgatók Angolától Chilén át egészen Japánig. A tanórákat öt  nyelvi szinten, heti 40 tantermi és tantermen kívüli órában, 5-10 fős  csoportokban tartják. Egy-egy csoport munkáját három nyelvtanár irányítja, így teremtve meg a változatos tanulói környezetet, valamint a változatos és módszertani eszközöket. Ezen kívül a résztvevők a kulturális szemináriumokon szakelőadókkal is találkoznak. A tapasztalt, szakképzett oktatók évek óta együtt dolgoznak együtt, többen közülük az órákon használt tananyag fejlesztésében is részt vettek.
 
Az élményalapú, tantermen kívüli órák és a nyelvórákon használt tananyag biztos nyelvi alapokat és ismereteket adnak, valamint a természetes kommunikációra helyezik a hangsúlyt. Tananyagként a MagyarOK tankönyvcsaládot használják a szakemberek, melynek különlegessége, hogy élőnyelvi tudást és olyan magyar kulturális ismereteket közvetít, amely a tanulók kultúrájának bemutatását és összevetését is lehetővé teszi. Az idei Nyári Egyetem folyamán jelenik meg a tankönyvcsalád harmadik kötete. A tantermi órákkal összehangolva, a résztvevők kulturális szemináriumokon, projekteken, kirándulásokon, és szakkörökön fedezhetik fel Pécs és környékének látnivalóit. A heti 40 órás intenzív nyelvtanfolyam egy szóbeli és egy írásbeli vizsgával zárul, melyért nemzetközileg elismert krediteket kapnak a hallgatók.

- Meggyőződésünk, hogy a hatékony és élvezetes nyelvtanulás egyik kulcsa, ha a célnyelvet elsajátításának minden fázisában úgy használjuk, mint bármely másikat, úgymint új információ megszerzésére és továbbadására, valamint a másokkal való értelmes és eredményes kommunikációra. Ennek a környezetnek a kialakítását, nyelvi szinthez való igazítását tartjuk a a legfőbb feladatunknak,  azt gondolom, ezért is térnek  vissza évről évre a diákok közül többen is – hangsúlyozza Pelcz Katalin, a program vezetője.

Utoljára frissítve: 2016-07-24 12:00:32

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egyedülálló digitális rendezvényplatformot fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Ka...
Bővebben >>