. Ma Viktor, Lőrinc napja van.
Püspöki áldással nyílt meg a PTE 300 éves pincéje
2026-08-23 15:56:24
Püspöki áldással nyílt meg a PTE 300 éves pincéje

Püspöki áldással nyílt meg a PTE 300 éves pincéje

Az átadó ünnepségen az egyházi és a tudományos világ évszázados összefonódása előtt is tisztelegtek a megjelentek, valamint bemutatták az új püspökségi palackos borokat is.

A terület korábban a Pécsi Székeskáptalan tulajdonában volt és Mária-szőlő néven volt ismert. Főépületét a 19. század első felében emelték, alatta helyezkedik el a hatalmas, háromszor kétágú pince, ami eredetileg dézsmapince volt, ahol a káptalani uradalom borait tárolták. A pince  egyben őrzi annak az emlékét is, hogy a pécsi káptalan milyen meghatározó szerepet játszott a város gazdasági életében és építőművészetében.

A pince fölé emelt épületet pedig ma is, mint hajdanán, szőlő veszi körül. Az egykori püspökségi birtok területén húzódó háromszáz éves pincerendszer nemcsak a pécsi és mecsekaljai borkultúra bölcsője, hanem a Pécsi Egyházmegye és a hazai tudományos szféra szoros, évszázadokra visszanyúló együttműködésének élő szimbóluma.

Az elmúlt időszakban végrehajtott beruházás keretében a történelmi pincerendszer modern burkolatot kapott, korszerűsítették a világítási rendszerét, ami lehetővé teszi, hogy a pince építészeti értékeinek bemutatását, e mellett lehetővé teszi  a magas színvonalú borászati és kutatási feladatok végzését.

Az ünnepi eseményen mutatták be a püspökség egyedi, tradicionális, mintegy 50 éves palackjaiba zárt borát is. A mai püspökségi pincében fellelt, közel 50 éves palackoknak a kutatóintézet prémium zenit fehérborával adtak új életet.

Utoljára frissítve: 2026-08-23 15:58:55

További híreink
Jubilál az Akadálymentes Turizmus Napja Orfűn
Tizedik alkalommal rendezik meg az Akadálymentes Turizmus Napját szeptember 5-én Orfűn.
2026-09-05 01:56:00, Hírek, Környezetünk Bővebben
Különleges kiállítás Pinczehelyi Sándor műveiből
Pinczehelyi Sándor eddig még nem látott alkotásai láthatók Pécsen az m21 Galériában.
2026-09-04 01:54:02, Hírek, Környezetünk Bővebben
Op art ihlette kerámia utcanévtáblák Pécsen
Op art ihlette kerámia utcanévtáblákat helyeznek ki a pécsi belváros tíz pontján a Vasarely-évadhoz kapcsolódóan.
2026-09-03 15:35:25, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Op art ihlette kerámia utcanévtáblákat helyeznek ki a pécsi belváros tíz pontján a Vasarely-évadhoz kapcsolódó...
Bővebben >>